Utazás

VÉGE! DE CSAK EGYELŐRE! – TIZENNEGYEDIK NAP

By
on
2019 január 9.

Reggel még nem voltunk benne biztos, hogy tk. hol is alszunk aznap este. Menindee felé vettük az irányt. Épp elértük a Barrier Highway-t, amikor az előttünk haladó lakóautó defektet kapott. Sajnos a 70 év körüli vezető kicsit talán későn észlelte, hogy valami nem stimmel a kerékkel és az addigra visszafordíthatatlan alakváltozáson ment át. Ahogyan mögé értünk épp húzódott lefelé, amint mi is, hogy felajánljuk a segítségünket. Hálálkodva fogadta el, úgyhogy három fős csapatunk forma 1-es tempóban kereket cserélt a kis lakóautón. Pompás felszerelésünknek végre hasznát vettük. Tekintettel arra, hogy a felrakott pótkerék sem volt valami fényes állapotban, azt javasoltuk, hogy a legközelebbi lakott helyen keressen fel egy gumist, különben nem nehéz megjósolni, hogy meddig jut el ezekkel a kerekekkel. Queensland-iek lévén, abban azért elég biztosak voltunk, hogy odáig semmiképen sem.

Tettünk még egy látogatást a Kitchenga Nemzeti Parkban, a Darling folyó partján. Ahogyan erről a blog korábbi bejegyzéseiben részletesen említést tettem, a Darling folyó a Murray-vel együtt fontos áruszállítási útvonal volt az 1870-as évektől.

A kazán még mindig itt van!

Elsőként a P.S. Providence (P.S. = Paddle Steamer = Lapátkerekes Gőzvontató) végső nyughelyét látogattuk meg, és vele együtt a Darling folyó legsúlyosabb baleseti helyszínét is. Ma a helyet az egykor felrobbant kazán helye jelzi. 1872. november 9-én a hajó személyzete mind odaveszett, még a szegény kínai hajószakács is, akit a parti fák koronájából hoztak le, de később ő is belehalt a sérüléseibe. Az egyetlen túlélő egy Adelaide-be tartó bányász volt, aki a hajón utazott.

Itt történt a baleset. Meglepően sok víz van a folyóban – így a száraz évszak végén

A balesetet az okozta, hogy a hajó, miután egy évig [sic!] vesztegelt a felső folyáson, (mert annyira alacsony volt a vízállás ez alatt, hogy nem tudott az alsó folyásra visszatérni), megállt Menindee-ben és a hazatérés reményét a személyzet itt igyekezett megünnepelni. Ekkor az elmesélés szerint, az egy italra megállt személyzet, amikor a hajót újra útnak indította, elmulasztotta feltölteni a kazánt vízzel, és így az túlhevült, aminek nyomán gőzrobbanás lépett fel. Mára a hajóból hírmondó sem maradt, viszont a partra vetett kazán máig őrzi a baleset emlékét.

Birkanyírás felső fokon

A következő helyszín a déli félteke egyik (egykoron) legnagyobb birkanyíró pajtája, és a hozzá tartozó gazdaság meglátogatása volt. Természetesen ma már nem működik, csak mint múzeum fungál. A kapacitását nézve is jelentős számok tapadnak a nevéhez. 73.000 birkanyírás az első esztendőben, majd 92 év alatt összesen 6 millió birkanyírás. Volt idő, amikor az épület kétszer ekkora is volt.

Megállt az idő – előtérben a bálaprés, ma is munkára kész

Végül mindannyian kiautóztunk Menindee-be és azt a döntést hoztuk, hogy tekintettel a GPS-ek által ígért ETA-ra, hazaautózunk.

Búcsú! – az utolsó közös fotó a csapatról

Úgyhogy itt búcsút intettünk egymásnak, Kata és Peti Broken Hill felé vette az útját, lévén ők Adeleaide északkeleti csücske felé laknak. Ezzel szemben nekünk Wentworth, Renmark felé volt rövidebb a haza felé vezető út, mivel mi Adelaide-től még délkelet felé lakunk.

Ahogyan átautóztunk a Murray-folyó melletti kisebb nagyobb helyeken a – nem is annyira régi – emlékek törtek elő. Furcsa volt most az “út felől” érkezni, és újra, – most nagyon másképpen – látni az ismert helyeket.

Amint azt a megérkezésünk után megtudtuk, míg mi szerencsésen hazaértünk, sajnos Kata és Peti, vagy inkább a Patrol találkozott egy kenguruval. Az autóban nem maradt ezzel kapcsolatosan “mély benyomás”, köszönhetően a rácsnak, az autó elején. Sajnos ez itt az éjszakai vezetésben benne van és kétségtelenül, ha az ember ilyen éjszakai vezetésre adja a fejét, itt szinte kötelező a rács az autó elejére. Enélkül az autó akár menetképtelenségig megrongálódhat, tekintettel arra, hogy a legnagyobb kenguruk akár 2 méter magasak és 100 kg-nál is nagyobb súlyúak lehetnek. Ami ennél rosszabb, hogy az utak melletti rövidre nyírt füvet különös előszeretettel látogatják.

Ettől eltekintve nagyszerű két hetet töltöttünk el együtt. (Remélem Kata blogja is ezt tükrözi!) Még nem utaztunk ilyen hosszan Katával és Petivel, és nem töltöttünk ennyire huzamos időt együtt, még ha most már nagyon régi barátság köt is minket egymáshoz. Egy ilyen utazásnak mindig megvannak a veszélyei. Ahogyan azt az út elején is leírtam, nagyszerű, hogy tudjuk: van egy hasonlóan ‘zizzent’ csapat kéznél, ha valami nem mindennapos útra készülünk. Remélem ők is így érzik ezt! Úgyhogy már el is kezdtük az előzetes tervezését a következő közös utunknak. Már nagyon várjuk!

Azt, hogy ők hogyan élték meg ezt az utazást, Kata blogja őrzi, (amit már korábban is belinkeltem), de álljon itt még egyszer: ide kattintva megnyílik!

Köszönet Katának és Petinek! Nélkülük nem jöhetett volna létre ez az Út.

Itt a vége a történetnek? NEM!

Még jó néhány képet nem mutattam meg, és történetet nem mondtam el, tisztán terjedelmi okok miatt. Holnaptól a bejegyzések ezeket a “Történeteket” mesélik majd el, inkább többnyire képekben, mint szövegben. Úgyhogy holnap is lesz reggeli mellé olvasnivaló! :o)

TAGS
Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő

Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English