Utazás

AZ ÉSZAKI KÖR

By
on
2019 január 21.

Amint írtam, előző nap a Nemzeti Park déli részét fedeztük fel. A vasárnapot az északi terület bejárásával töltöttük.

Először egy-két magaslatra autóztunk fel, hogy (össz)képet kapjunk arról, hogy milyen is a táj. Ha az ember ismeri, hogy pontosan mi is történt itt a földtörténet során, a látott kép, nyitott könyv. Látva és tudva, hogy a földtani rétegek hogyan helyezkednek el, a különböző növények hogyan telepednek meg a különböző talajokon, ismerve az évszakonkénti változásokat, a táj nem csak egyszerűen szép, sokkal inkább érdekes, – olyan történeteket mesél el, amik többet mondanak el, mint egy egyszerű panoráma.

Shine, not Burn – Ragyog, nem elég! (a fejfáról)

Az egyik ilyen magaslaton egy helyi őslakos emlékére állított “fejfával” is találkoztunk.

Pad alatt…

Tábla alatt…

Majd a következőnél a “helyi erőkkel”. Nagyon vicces, hogy az ember által épített építmények hogyan szolgálnak pompás árnyékolónak a kenguruk számára. Minden pad, tábla alatt legalább egy-kettő gubbaszt. Mókás látni, hogy álmosan kandikálnak ki az árnyékból. A képek háttere elárulja, hogy ezen kívül közel ‘s távol nem sok árnyékot lehet találni.

Szundi idő

Az éremnek mindig két oldala van, az alábbi képek is ezt bizonyítják!

Így készült…

…és ez lett belőle

Miután már kiélveztük a látványt a négy égtáj felé, a következő az volt, hogy egy időutazásra indultunk a geológiai ösvényre. Mindjárt az első állomáson találkoztunk a földi élet első emlékeivel, a sztromatolitok kőbe zárt nyomaival. Ezek a cianobaktériumok, nem csak a legkorábbi élőlények közül valók, de egyikei leghosszabb ideje élőknek is a bolygó történetében. Telepeik még máig is megtalálhatók a Földön néhány helyen, többek között Nyugat-Ausztráliában is.

Kőbe zárt sztromatolitok

Ami igazán fontos itt az ösvényen, az igazából nem is ez (mert ilyen megkövült emlékekre sok helyen bukkanhatunk), hanem az Ediakara-bióták fosszilis maradványai, amikről már egy-két szót ejtettem. Sajnos a legértékesebb, legszebb nyomatokat őrző helyeket titokban tartják, mert a beszámíthatatlan amatőrök visszafordíthatatlan károkat okoznak. (Egyébként ez a sztromatolit fosszíliákon nagyszerűen látható – egyre nehezebb szép darabokat látni ott, ahol a tábla hívja fel a figyelmet rájuk. No comment!)

Aki keres, az talál!

A legszebb lenyomatokat a Flinders-ben, Parachilna-ban, a Prairie Hotel mellett lehet látni. Az utunk egyébként is arra vezetett a geológiai ösvény után, úgyhogy a fenti képeket már ott készítettem.

Sajnos zárva

Sajnos a legendás Hotel zárva volt, mert időszakosan elvesztették a szesz mérésre vonatkozó engedélyüket. Nem tudjuk pontosan, de valószínűleg 18 év alattiakat is kiszolgálhattak és ez itt főben járó bűnnek számít. Máskülönben ilyesmi nem szokott történni egy ilyen fontos műintézménnyel. Parachilna egyébként a Flinders Ranges-hez legközelebbi vasúti megálló volt, ez tartotta életben évszázadnál hosszabb ideig. Sok minden nincs itt. A megálló egykori vasúti épületei és egy hotel. Emellett mára még néhány mobil “bungi” is megjelent ott, hogy az időnként a környéken dolgozóknak szálláshelyet biztosíthassanak.

Fossziliák – Balról a második egy igazi!

A hely a fosszíliákra építve próbál életben maradni. Néhány új térplasztikával dobták fel a helyet, ezeket még én sem láttam itt korábban. Miután kiderült, hogy hoppon maradtunk a Hotelben, elindultunk, hogy Blinman-ben nézzünk egy kicsit körül, a kis bányász faluban. Itt egy réz bánya üzemelt mintegy 50 évig a XIX-XX. század fordulóján, kisebb nagyobb megszakításokkal.

Régi bányász házikó

Mára a hely már csak a turistákból él. Itt a kenguru számít olyannak, mint a nálunk a fekete rigó. Minden fa és bokor alatt van egy, néha még a főutcán is ugrálnak. Van közöttük néha egy kakukktojás is!

Kenguru 1.

Kenguru 2.

Kenguru 3.

Ken-Guru 4.

Mielőtt elhagytuk a városkát még megálltunk a temetőnél. Mindig érdekes ilyen helyen körülnézni a temetőben is, érdekes emlékekre lelhet az ember. Most sem volt ez másként.

Ennél szebb sírja nem lehet az embernek! A semmi közepén – foglalkozásként az van felírva: felfedező

Ezen az mindentől távoli helyen van eltemetve a ‘John McDouall Stuart expedíció’ sorban második embere, Stuart jobb keze, William Darton Kekwick  (1822-1872). Erről a küldetésről korábban itt emlékeztem meg.

Innen ‘kis fal’, de fotón egyszerűen képtelenség megmutatni a valóságot

Végül hazafelé menet még megálltunk a Nagy Kínai Fal-nak nevezett képződmény mellett. A keményebb, állékonyabb réteg szakadékra emlékeztető formát hozott létre a lekopása során, és érthetően a hely  elnevezőjét megihlette a szikla formáció alakja.

TAGS
2 hozzászólás
  1. Titibá

    2019 január 24.

    Itt is boldog születésnapot kívánok Márió barátomnak! Emlékezetes lesz ez az 50!

  2. Talinguru

    2019 január 27.

    Kicsit türelmetlenek az olvasók. Sehol egy kép a születésnapról 🙁

Comments are closed.

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő

Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English