Szellem

VÉGE?

By
on
2018 február 6.

Telnek a napok, és lassan visszaáll(t) az életem a ‘rendes kerékvágásba’. Már ami a teendőket illeti, nem annyira, ami a lelkemet.

Már a legutolsó bejegyzés előtt a hozzászólásokból, és a befutott e-mailekből az az érzésem volt, hogy nagyon gyorsan meg kell írnom ezt a bejegyzést mielőtt még elveszítek minden olvasót. Úgy tűnt, hogy jó néhányan már temetni kezdték a blogot. Mások inkább csak érdeklődtek, hogy a kérdésre, amit feltettek, vagy az e-mailre, amit küldtek, (és megígértem, hogy írok választ a blogon) sohasem válaszoltam meg. Kétségtelen, hogy az utam véget ért, és jogos a feltételezés, hogy vele a kalandok, és azokkal a történetek is, ami nyilván a blog halálát jelentené. Ám korai még tort ülni a blog felett.

Tehát a kérdésre, hogy ti.: “Vége?” A válasz többszörösen is: Nem! Sőt abszolút Nem!
Hogy miért is, azt rögtön kifejtem.

A blog beharangozójában azt írtam, hogy “ez a blog úti és szellemi kalandozások” elmesélésére született. Igaz, hogy eddigi életem legnagyobb kalandja most éppen véget ért, de aki csak egy kicsit is ismer, az tudja, hogy nem ülök tétlenül. A következő nagyobbacska utazás terve már itt van előttem, és nem is kell rá várni túl sokat. Még három hónap és újra felkerekedem, – most majd nem egyedül -, hogy egy új, rendkívüli utazáson vegyek részt.

És persze itt van még a most befejezett. Jó néhány dolog nem fért bele a “mindennapi” blog kereteibe. Van még mit mesélnem, képekben, szavakban egyaránt. Az út során számos utazással kapcsolatos “technikai” kérdés is érkezett, amik megválaszolására felkészültem az út alatt, de soha nem született meg maga a válasz. Jó néhány Olvasónak adósa vagyok ezáltal, hát ezeket is pótolni szeretném. Van néhány olyan dolog, amit tanultam is az útból, ezeket is gondoltam, megosztom majd, hátha valaki más is gazdagodik ezáltal. No, és persze ott vannak még a gondolatok is. Egy részük beérett már, mások még most formálódnak, igazodnak be a “régi-új” életem kereteibe. Ha ezek is megírásra érettek lesznek, azt tervezem, hogy ezeket is szavakba, mondatokba öntöm – ha másért nem, a “jegyzőkönyv” kedvéért. Ezek is elválaszthatatlan részei az utamnak, utazásaimnak.

És persze, mindig van előkészületben valami. Igazából, már nem is annyira a következő utat tervezem most, mint inkább már az azutánit. Túlélni csak így tudok. És meg se merem mondani, hogy mire bukkantam a kutatásaim során. Még magamban is csak “leoltott villany” mellett merem suttogni. Úgyhogy ezt most hagyjuk!

Hogyan tovább akkor? Azt tervezem, hogy nem hagylak olvasnivaló nélkül Kedves Olvasó!

Amikor visszatértem azt a célt tűztem magam elé, hogy legalább hetente egy bejegyzésre időt szorítok valahogyan. Őszintén szólva ezt nem tudtam maradéktalanul megtartani, de őszintén szólva nem könnyű ez az élet sodrában. Ráadásul úgy tűnik, hogy valamit hátrahagytam a vízen, mert ahogy eltelt ez a két hét, valahogyan nehéz szavakba önteni a gondolatokat, és néha az is kérdés, hogy vannak-e gondolatok egyáltalán. Ahogyan telik az idő, egyre jobban értékelem azt az időt, amit ‘elszakítva’ töltöttem. Egyre értékesebbek azok az idők, és egyre távolodnak azok a gondolatok, ahogyan a mindennapok FIFO rendszere lassan kitolja a ‘tárból’ a szellem szabadságát. Nyilván szökőárszerűen szabadult rám újra az Élet, úgyhogy most egyelőre a fulladás elkerülése inkább a cél.

Nem ülök azért teljesen tétlenül. Rendbe raktam a ‘Térkép – Nézd meg hol járok!’ részt. Most már teljes a térkép, rajta minden folyamkilométer, minden táborhely szépen a helyére van illesztve.

Időközben elkezdtem kijavítani a helyesírási hibákat is, visszafelé haladva már Robinvale-ig jutottam. Ha még mindig maradtak hibák, bocsánat érte! Remélem rövidesen elérek a kezdetekig.

Így hát nincs vége a történetnek, sőt, most úgy tűnik – és azt remélem, – hogy mostantól már ez egy végtelen történet. Ha eddig számíthattam Rád – Kedves Olvasó -, ígérem nem hagylak cserben, ahogyan azt az előző bejegyzésben is megígértem. Rövidesen indul a ‘Történetek’ rovat, amiben az “El nem mesélt történetek”-et szeretném elmesélni, képben és szóban. Van belőlük jó néhány, biztos kitartanak majd a következő utazásig. Úgyhogy úgy tűnik nem ülhetek tétlenül.

Rövidesen felfedem a következő út titkát is, beszámolok majd az előkészületekről. Továbbra is bíztatok mindenkit, aki nem szeretne lemaradni a folytatásról, (de nincs kedve naponta nézegetni, hogy van-e már új bejegyzés), hogy jelentkezzen az ‘Új bejegyzés értesítő’-re (itt a képernyő jobb szélén, vagy telefonon legalul). Ez automatikusan e-mailt küld arról, ha új olvasnivaló jelenik meg a blog-on.

Ez itt hát nem végszó, sokkal inkább ‘közjáték’. Remélem izgalmasabbra sikerül majd, mint egy tolsztoji. Az anyag megvan hozzá, már csak kepésségeimen múlik a dolog. Ha bízol még bennem, Kedves Olvasó, akkor itt mindig megtalálsz. Vagy találkozzunk valahol az Úton? Én ott leszek!

TAGS

2018 február 4.

2018 február 11.

1 Comment
  1. Válasz

    Titibá

    2018 február 7.

    Kíváncsian várom a folytatást! Hajrá

LEAVE A COMMENT

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő



Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English