Utazás

ÉV VÉGI UTAZÁS – 43-45. NAP

By
on
2017 december 31.

A hőség elvonult, és csak erős szeleket hagyott maga után. Általában ez nem akkora gond ott, ahol meanderezik a folyó, bár néha meglepő, hogy úgy tűnik egyszerre fúj a szél “több irányból”, ahogyan fordul az ember a kanyargó folyón. Itt viszont egyre több az egyenes szakasz, ezért az uralkodó szélirány egyre több gondot okoz.

 

Mindig rossz jel, ha a folyón vitorlást talál az ember – ez itt már a második három nap alatt!

Persze azt is tudomásul kell venni, hogy ebben az időszakban vagy délies szél van, vagy hőség. A déli hűvös szél az egyetlen, ami képes temperálni a levegőt.

 

Az 5.sz. zsilip a szokott aspektusból

Amikor búcsút intettem a családnak, nemsokára elértem a 5.sz. zsilipet. Rendhagyó módon már nyitott zsilipkapuval vártak ott, mert a családom már megelőzött, és kinyittatta a kaput nekem. Mókás volt, hogy erre persze egy csomóan odasereglettek a zsiliphez, mert azért ritkaság, hogy mozgás van ott. Sokan szeretnék látni a zsilipet működés közben. Valahol a személyzet megemlítette korábban, hogy néha napok is eltelnek egy-egy zsilipelés között, mert a vízisíelő, jet-boat nép nem nagyon vonul. Amikor behajóztam mindenféle kiáltozás és taps fogadott, mintha valami nagy dolgot csináltam volna. Az emberek nagyon viccesek! Aztán elbeszélgettem a zsilipelés közben az ott összesereglett emberekkel.

 

Ugyanaz más nézőpontból

Hihetetlen, hogy a következő 560 km-en már csak 16 m-t esik a folyó – és azt is felemésztik majd a maradék zsilipek

Végre azonban vagy egy-két képem egy másik aspektusból is a zsilipelésről, nem csak a vízről. A személyzet egy kedves embere készített egy képet végre felülről is rólunk.

A felszerelésem már régen nem használt részétől mostantól megszabadulhattam, főleg azoktól amiket a magas hegyek között, a hidegben használtam utoljára.

 

 

Ahogyan haladtam tovább időnként egy-egy kanyarban ismerősökkel lehet összefutni, ahogyan hazafelé tartanak. Ők is!

Mostantól nem annyira egyszerű a táborhely megtalálása, mert ellentétben Victoria-val, itt a legtöbb helyen a földrészletek egészen kifutnak a partig, sok helyen ezt táblával is jelzik. Az első este, amikor Berri felett próbáltam táborhelyet találni elég nagy bajban voltam, de végül nagyon nagy szerencsém volt, mert a várossal pont szemben a gát eltávolodik a parttól, és ebben a kis háromszögben sátrat tudtam verni.

 

Berri főutcája – a zászló mutatja a szelet

Sajnos itt is végbement a klinkertégla forradalom

Az új kávézó és turista info azért ígéretesebben néz ki a parti sétányon

Másnap reggel futó látogatást tettem Berriben. A város 1910-ben kezdett robbanásszerű fejlődésbe, amikor az öntözési rendszerek beindultak, azelőtt birkatartás folyt csak itt. Két jelentős gyümölcsfeldolgozó vállakozás, és a mögöttük felsorakozó termelők adják a városka gerincét.

 

Szekértábor a vízparton

A csapat hölgyeinek egy része a folyó közepén üldögélt ezen a lélekvesztőn, egy-egy sörrel a kezükben

Ahogyan tovább hajóztam a folyón, egyre-másra sátortáborok vagy heringszerűen összezsúfolódott sátorozók és lakókocsival kitelepült családok voltak mindenhol. A folyón nagyon sok vízisíelő és mindenféle motoros volt. Ez a szeles szakaszokon nem túl nagy öröm, mert a vizet a szél amúgy is felkorbácsolja, a hajók még a nyugodtabb részeken is össze-vissza felkeverik a felszínt, hogy az ember csak kínlódik a sok hullám között.

 

Múltidéző főutcácska Loxtonban

Műemlékké nyilvánított telepes házikó

A múlt század elejének jellegzetes épülete

Kortársa ez az épület is

Valahogyan úgy tudtam haladni, hogy következő nap estére éppen Loxton-nal szemben sátoroztam le, lévén másnap reggel ott szerettem volna egy rövid látogatást tenni. A falucska nevezetessége a kis skanzen-szerű utcasor, ami a kezdeteket hivatott megidézni. Műemlékké nyilvánított eredeti, első megtelepülők által épített kis ház is van itt. Mókás tudni, hogy ugyanebből a korból mondjuk Budapesten az Operaház élvez hasonló műemléki védettséget. Kis ország – kis műemlék, ennek is örülnünk kell itt!

 

A folyó sótartalmát rögzítő automatikus ponton állomás a folyó közepén – egyre több van belőlük

A folyónak ezen a szakaszán már meglehetősen komoly probléma a sótartalom emelkedése. Természetesen a folyóba nem jut tengervíz, így a sótartalom nem innen származik. A jelenség oka kettős. Egyrészt természetes a mellékfolyások irányából. Ennek oka az, hogy a mélységből, a nagyon nagy kipárolgás, és az ezzel összefüggő kapilláris hatás következtében, a mélységi oldatlan sók, a felfelé szivárgó vizek miatt a felszínre jutnak, majd a felszínen a párolgás után visszamaradnak.
Emellett a legalacsonyabb területeken a talajvíz szintje, a talajba jutó víz mennyiségének emelkedésével nő, ami feljebb mossa a mélységi sókat. Ezt az okozza, hogy az öntözés beindításával a talajba jutó öntözővíz mennyisége, és a csapadék együtt, akár meg is duplázhatta a víz mennyiségét a talajban. Majd az esők miatt a felszínről a szikes sók lassan a vízfolyások felé mosódnak, és végül a folyóban összegyűlnek.

A másik ok az intenzív műtrágyázás. Ezek az anyagok egy része a felszín közelben, a talajban marad, és ezek hasonló módon a vízfolyásokba mosódnak. Tekintettel arra, hogy a folyó itt sokkal kisebb vízhozamú, mint a felső folyás szakaszán (sic!), ezért a sóoldat arány nagyon megemelkedik az alsó szakaszon. Ez természetesen nem csak ökológiai veszélyeket hordoz az alsó szakaszon, hanem a tenger közeli, olyan laguna rendszerekben is, mint a Coorong, valamint az Alexandrina és Albert tó környéke, ahol ugyanez állandósuló sószint emelkedést okoz.

A védekezés másfél évtizede beindult, ám még a végleges eredmények mindig nem biztosak. Artézi kutak és pumpák serege szivattyúzza a vizet a melyből a legkritikusabban érintett sós területekről, a tározó, természetes szikes lapályokra, majd ott visszaszivarog a földbe vagy elpárolog, hátrahagyva a sót a felszínen. A módszer egyelőre működik, a felhalmozódott só hasznosítható és kezelhető, a környező vizek sótartalma ilyen megoldással, akár 85%-al csökkenthető. Természetesen 15 év gyakran nem elégséges ahhoz, hogy átlátható legyen minden következmény. Annál egyelőre mindenképpen jobb a megoldás, minthogy a sószint elérte volna az adott területeken a vissza nem fordítható szintet.

 

Ők is máshol telepedtek le éjszakára – kicsit zajos szomszédság lett volna 🙂

Az esztendő utolsó napját a folyón töltöttem, Moorook-tól északra. Meglehetősen gondosan választottam meg a helyet, mert tartani lehetett tőle, hogy ha túlságosan közel telepedek le egy nagyobb csapathoz, félő, hogy nem sok lehetőségem marad az alvásra, mert semmi sem vet gátat a szeszelésnek és az üvöltözésnek. Végül szerencsém volt, sikerült egy csendes helyen átvészelni az éjszakát, és másnap reggel egy jó ideig élvezni a folyó csendjét.

Az új év csendesebb időjárással indult, és egy kis ünneplésre is tálaltunk alkalmat megint. Erről is rövidesen beszámolok.

TAGS
3 hozzászólás
  1. Válasz

    Utas

    2018 január 8.

    Ez a fejjel lefelé élet! Hűvös déli szél? És még észak is kelet felé van?

    • Válasz

      Thomas

      2018 január 15.

      Nem, természetesen délre. De csak sok millió évenként egyszer!

  2. Válasz

    Titibá

    2018 január 10.

    Nagy a csend az újévben!!! Mi a helyzet??

LEAVE A COMMENT

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő



Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English