Szellem

ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ

By
on
2018 január 1.

Kevés dolog van, amit igazán nélkülözök az utam során. Kétségtelen, hogy egy kicsit eltávolodtam attól, amit konfortzonának nevezünk, de őszintén szólva nem sokat zavar a dolog. Pompásan berendeztem új életemet, pillanatok alatt elfogadtam és adaptáltam az új körülményeket. Az igazat megvallva, semmilyen hiányérzetem sincs. Egy dolgot kivéve.

A zene, az nagyon hiányzik. A zene mindig is nagyon fontos része volt az életemnek, és az utam során ez az egyetlen, amit nagyon nélkülözök. Tudom, erre az a válasz, hogy – miért nem hoztam egy zsebrádiót. Ennek két oka is van. Egyrészt a politikai lózung nem érdekel, a jópofáskodó főzési tanácsok úgyszintén, így aztán a középhullám kiesett. Rövidhullámú adás meg gyakorlatilag nincs, épp csak a nagyobbacska helyek körül néhány kilométerig.

Másrészről úgy éreztem, túlságosan micisapkás, pecázós a feeling-je a madárfüttyöt Thunderstruck-ra cserélni.

Egyszer már annyira bekattantam, hogy egy kicsit ‘bekapcsoltam’ a Toronto Q107-t (“Best rock on earth!”), ahol volt egy kis térerő, de sajnos ebből nem lehet rendszert csinálni, mert korlátozott, és méregdrága az adat. (Fejlődő ország?)

Nos, egy szó, mint száz, saját forrásaimra hagyatkozva énekelgetek, susogva fütyörészgetem a dalokat. Magam is meglepődtem a repertoáron. Ki gondolná, hogy ez mind a fülünkbe (agyunkba?) mászott az évtizedek alatt.

Van egy dal, amit viszont megmagyarázhatatlan módon későn “rántottam elő”. Tinédzser korom himnusza valahogyan nem jött elő. Pedig volt egy idő, amikor szinte minden nap el kellett énekelnem.

Amikor Gábor kisebb volt minden este énekelni kellett neki. Őszintén megvallva, nem vagyok nagy gyerekdal rajongó, néha nehezen teszem túl magamat a bugyutaizmuson, amit a gyerekeinkre akarunk erőltetni ezen a címen. Repertoárom is igen korlátozott volt hát, így volt néhány dal, amit a “klasszikusaim” közül kerestem elő. Valami vérségbeli probléma lehet, vagy a gyerekem óhatatlanul megérezte a szofisztikáltság bizonyos fokát, ennek a dalnak az előadásakor, ám tény, hogy rengetegszer kérte, hogy énekeljem ezt Neki altatódalként.

Egészen a közeli múltig aztán ez a dal, valhogyan nem jutott eszembe, ami azért is furcsa, mert szinte semmi nincs, ami az ‘életem dala’ lehetne annyira, mint ez.

Egy szó, mint száz, én ezzel a dallal kívánok Nagyon Boldog Új Évet mindenkinek! Kívánom, hogy minden pontosan úgy teljesüljön, ahogyan most tervezed Kedves Olvasó!

És akkor a dal, ami akár himnusza is lehetne a blognak:

Napizene: Bojtorján – Csavargódal

P.S.: A klipp ‘aczélos’ időkapszula is egyben, a cenzúra által szerethetően kerülte meg a Trapper farmeres áthallásokat! Külön figyelmet érdemel a finom tér-idő-ugrásos zárójelenet, ami multi-szenz módon, gasztronóm húrokat is ‘megpenget’. (Jótanács: Kétszer érdemes megnézni, mert elsőre a látvány mindent visz, nincs idő a szövegre figyelni. Vagy legalábbis nálam így volt, észre sem vettem, hogy lement az öt versszak!)

TAGS

LEAVE A COMMENT

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő



Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English