ÚT A FORRÁSHOZ ÉS TOVÁBB – HARMADIK NAP
Korán keltem fel ma reggel, tudván, hogy ma elég hosszú napom lesz. A tervek szerint jártam el. A sátrat hátrahagytam a felszerelésem nagyobb részével….
VIEW POST
Korán keltem fel ma reggel, tudván, hogy ma elég hosszú napom lesz. A tervek szerint jártam el. A sátrat hátrahagytam a felszerelésem nagyobb részével….
A mai nap kicsit eseménytelenebb volt mint az előzők. Egész nap mentem, szinte alig-alig álltam meg, már amennyire erőm engedte. Ez az út nem…
Elindultam, úton vagyok!
Korán keltem fel, nem akartam vesztegetni az időt. Már előző nap mindent menetkészre pakoltam össze. Még a rend kedvéért elsétáltam a Nemzeti…
Tegnap este érkeztem meg Khancoban-be. Jártam már itt egy pár alkalommal korábban, csendes kis falucska a hegyek lábainal. Most azonban szokatlanul nagy a mozgás….
VIEW POST
Ma reggel a tegnapihoz képest sokkal borongósabb idő fogadott, és az még csak a kezdet volt. Kétségtelen, hogy a meteorológusok semmi jót nem ígértek…
Most nem szaporítom sokat a szót, inkább mutatom mit is láttam.
Melbourne street-art 2017 október(!).
VIEW POST
Természetesen minden a tervezgetéssel, majd a tervezéssel kezdődött. Be kellett szereznem térképeket, meg kellett tervezni az útvonalat, (már ami a hegyi szakaszt illeti -…
Ott hagytam abba az előző bejegyzést, hogy “ember tervez…”
Természetesen, aztán nem minden ment annyira olajozottan az előkészítésben, mint az elsőre gondolható lett volna. Valamikor…
VIEW POST
VIEW POST
Kedves Olvasó!
Egyszer valamikor – lassan tíz éve ennek -, létezett egy “intézmény”. Eucalyptus-levél volt a címe. Ez volt hivatott arra, hogy hírt adjunk magunk…