ÍGY KEZDŐDÖTT…

Kedves Olvasó!

Egyszer valamikor – lassan tíz éve ennek -, létezett egy “intézmény”. Eucalyptus-levél volt a címe. Ez volt hivatott arra, hogy hírt adjunk magunk felől, hogy “Szeretteim, Magyarok, Véreim” követhessék, hogyan kezdünk új életet, egy új hazában.

Aztán egy idő elteltével ezek a levelek lassan-lassan elmaradtak, ahogyan elkezdtünk élni úgy, ahogyan mindenki más. Már nem voltak annyira érdekesek a történések. Sikerek és kudarcok, erőfeszítések és bukások követték egymást. Ahogyan azt szoktam mondani: ez is csak egy élet, még akkor is ha “fejjel lefelé éljük”. Nap, napot követett, hetek, heteket és évek, éveket. Nagyon sok minden történt természetesen közben. Nagyon sok oldalt teleírhattam volna ‘s, hogy miért nem tettem? Daniel Kehlmann – Ruhm (Hírnév) című novella füzérében, egy – rendre szótlanul dolgát tevő, az Orvosok Határok Nélkül szervezetben szolgáló – idős orvos mondja az alábbiakat fiatal kolléganőjének, a kezdő orvosnak:

“Akinek nincs semmi élménye az szeret mesélni, aki viszont sok mindenen ment keresztül, annak már nincs mondanivalója.”

Felmerül a kérdés, hogy akkor most miért is? Miért is kezdtem újra írni, megosztani gondolatokat, élményeket, utazásokat, és tévelygéseket. Azt gondoltam, most, hogy végre megint valami nagyszerű és említésre érdemes történik velem, valami nem egészen hétköznapi, újra “tollat ragadok”, hogy elmondjam és megőrizzem azokat a történéseket, élményeket,  amiket a következő 3 hónapban készülök megélni.

Miért nem Eucalyptus-levél formájában? Azt gondoltam, hogy egy Blog, így a XXI. század hajnalán korszerűbb média, mint egy levél. Egy ilyen Blog nem tolakodó, nem áraszt el nem kívánt “szellemi táplálékkal”, mint a szociális média postjai, szabadon választottan olvasható, vagy nem olvasható. És én szeretem megélni és megadni is ezt a szabadságot. Egyébként is, ki ír ma már levelet? Talán az olyan fossiliák mint én még igen, de egyébként is céltáblája vagyok pikírt tréfáknak a hagyománytiszteletem miatt, így úgy éreztem, hogy nagyszerű lehetőséget kaptam az élettől, hogy lerázzam magamról a letűnt század láncait! Virág elvtárs szavaival:

“Felső határ a csillagos ég! – tudja kimondta ezt?”

A blogot azért kezdtem el, mert egy sokkal tartalmasabb közegnek éreztem, mint bármilyen néhány szavas vagy csupán vizuális “beszámolót”.  Hogy miért, mire és hogyan készülök, ezt rövidesen ezeken a lapokon részletesen leírom, hogy aztán majd beszámoljak a megvalósulásról is. Remélem sikerül.

Ha ezen az Úton velem tartasz Kedves Olvasó – hálásan visszavárlak ide. Remélem nem okozok majd csalódást.