Utazás

MILDURAI EMLÉKEK

By
on
2017 december 26.

Mildura-t a vihar után, még 20-án elhagytam, de amint azt a térképet figyelők láthatták, teljesen eltűntem. Ennek oka, hogy Mildura és Renmark között (egy rövid kivétellel), olyan lakatlan területeken haladtam, ahol nem csak térerő, de élő ember sem nagyon volt. Most először, megpróbálom pótolni az elmaradt Mildura-i beszámolót, aztán szépen sorra a következő bejegyzésekben elmesélem a Renmark-ig vezető szakasz történéseit.

Mildura mindenek előtt is egy mindentől távol eső, de nagyon szerethető hely.

A hely története természetesen itt is a natív lakosság megjelenésével kezdődik, de állandó település abban az időben itt sem volt, lévén a vándorló életmód. A hely nevéről az etimológusok azt gondolják, hogy “vörös föld”, vagy “vízi szikla” jelentésre vezethető vissza a helység neve, attól függően, hogy melyik környékbeli nép nyelvét vesszük alapul, a Latje Latje vagy Yerre Yerre nyelvet.

 

Az alapító atya emlékműve – William Benjamin Chaffey

Az európai település története itt 1857-ben kezdődött, amikor az első legeltető pásztorkodás elindult itt. Az 1870-es évek végén egy félévtizedes, súlyos aszály sújtotta Victoria-t, és ekkor – az akkori mezőgazdasági miniszter – Alfred Daekin egy látogatást tett Californiában, hogy tanulmányozza az ottani öntözéses gazdaságok működését. Ekkor találkozott a Chaffey fivérekkel, akik Kanadából odaköltözve gazdálkodtak kitűnő eredményekkel. Két évvel később 1886-ban a fivérek megállapodást kötöttek a Victoria-i kormányzattal vállalva, hogy 20 év alatt £300.000 befektetést hajtanak végre a Mildura környéki juhászati területen, és azt öntözhető vidékké teszik. A fivérek Victoria legnagyobb öntözéses kultúráját hozták létre itt, és kicsit később a Dél-Ausztrália-i Renmark-ban. A vállalkozás sikerességét az is jól mutatja, hogy a Mildura környéki öntözéses gazdaságok a mai napig Victoria nagyon fontos mezőgazdasági központjaként működnek, oly annyira, hogy a Victoria-i bortermelés 20%-a a környék gazdaságaiból kerül ki, miközben a gyümölcstermesztés területén a déli gyümölcsök és a mandula termelés a legfontosabb szektor.

Amint arról már Robinvale-ben beszámoltam, itt is a világháborúk és az ázsiai háborúk határozták meg a migráció összetételét. Ebből talán a dél-európai bevándorlás volt a legfontosabb, mert az ezekből az országokból érkező, déli népek az aszaltgyümölcsök feldolgozásának mesterei voltak.

A mai, aszaltgyümölcs-nagyhatalom Mildura, felemelkedését egy görög bevándorlónak, név szerint, Nikolaos Kolios-nak köszönheti.
Nikolaos 1924-ban, Görögországból – az akkori görög szabadságharc viszontagságai elől menekülve – érkezett ide. Érkezésekor megrökönyödve tapasztalta, hogy a helyiek forró nátrium-hidroxid oldatba merítik a gyümölcsöket, így egy gumiszerű állagot adva az aszalt termékeknek, és az ízértéket is tönkretéve. A görögök évezredes hagyományos eljárását nem csak meghonosította, de a környékbeli gazdák számára oktató programot is szervezett, hogy a itteni termékek új fogalommá válhassanak. Önzetlen munkáját mai napig élvezzük. Ez a történet is jól demonstrálja, hogy ez a multikulturális egyveleg, hogyan volt képes előmozdítani Ausztrália fejlődését. Az itteni aszalt termékek fontos ausztrál exportcikkek mára.

Amennyire elmarasztalókat szóltam Swan Hill új városképéről, annyira ki kell emelni az itteni, helyi önkormányzat tevékenységét, ami a város arculatának megőrzését szolgálja. Az épületek jól mutatják, hogy a konjunktúra időszakokban komoly invesztálás folyt itt a városban. Az önkormányzat szabályozása révén ez a kép máig látható, nem rondította el a tábla és reklám özön.

 

Lejárat a folyóparti sétányra – jobbra információs oszlop

Az új fejlesztések sem maradtak el. A folyóparton, és a városban mindenhol kitűnő érzékkel megválasztott utcabútorok, információs táblák és tájépítészet fogadja az idelátogatókat.

 

A zsilipnél is szabály, hogy a nagyobbak először

De azért még mi is befértünk (dec. 20-án, Mildura elhagyásakor, a 11.sz. zsilipnél)

A folyón gőzhajó várja a turistákat, azzal az élménnyel kecsegtetve, hogy még a zsilipelést is ki lehet próbálni.

 

A bevásárlókocsi (itt nem láthatóan), de életre kelt és a kapun át érkezett ide “bentre” – ahol egyébként zuhanyozni lehet “most”

Vihar után

A városban töltött idő alatt a szerencsének köszönhetően egy jelentős vihart is sikerült átvészelnem. A majd 100 km-es szél mindenhol károkat hagyott maga után. Kidőlt táblák, fák, leszakadt vezeték jelezte az erejét.

 

 

Egy nagyon kellemes találkozásom is volt itt. Már tudjátok, hogy az utazásom során szívesen elegyedem egy kis beszélgetésbe a helyiekkel. Itt Mic-el találkoztam a helyi kávézóban, – az Ő munkahelyén – és nagyon kellemesen elbeszélgettünk utazásról, helyi viszonyokról, szellemről. Aztán ebédidő tájékán szerencsém volt még kedves jövendőbelijével is megismerkednem, aki az ebédszünetében érkezett ide. Még három hét, és együtt kezdenek új életet. Végül, a találkozás végén, még egy kép is készült kettőnkről, amit Mic megosztott velem, így most itt is itt lehet, ennek a találkozásnak az emlékére. Ígéretük szerint, még találkozunk.

 

Vihar utáni lemenő nap a helyi evezős klub mögött

Miután szerencsésen túléltem a vihart, másnap reggel (20-án) útnak indultam Renmark felé. Utam leghosszabb lakatlan szakasza is itt lesz majd, de először még meglátogatom Wentworth-t.

TAGS
Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő



Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English