Utazás

ECHUCA-I PIHENŐ

By
on
2017 november 26.

Amint azt tudod már – Kedves Olvasó -, mostani pihenőhelyem Echuca.

 

 

Mielőtt megérkeztem még áteveztem a kikötőn. Ma már nem akkora, mint fénykorában volt, de még mindig a legnagyobb a folyón. A pihenőt arra használtam ki, hogy a bloggal utolérjem magamat, és egy kis ápolásra is szorulok, mert az ide való megérkezésem előtt – talán egy fáról – egy inch ant (hüvelyk hangya? – a méretére utal a név) pottyanhatott a hajóba. Ahogyan térdelve evezek, valahogyan a jobb lábfejem alá férkőzött, és amikor éreztem, hogy valami birizgál, megpróbáltam elhajtani onnan. Ezek a hangyák nagyon harciasak, nagyokat csípnek. Sajnos mire a harcunk véget ért, már legalább háromszor megcsípett. Hogy valójában hányszor is, elég nehéz megmondani most még, mert az egész lábfejem és körbe a bokám körül lilás daganat nőtt – ahogy szokott az ilyen csípésekkel. Most kenegetem, de nagyon fájdalmas az egész, cipőt is alig tudok venni. Azért körüljártam a várost, rövidebb sétákat téve.

A kemping-től nem messze tudtam csak kikötni. Stephen, a kemping manager-e azonnal felajánlotta, hogy felhozza a felszerelésemet, ám a hajó nem fért fel és utánfutója is csak kicsi volt, úgyhogy felbattyogtam a hajóval a sátorhelyemhez.

A  hétvégére némi esőt és viharokat ígértek. Jobb volt itt átvészelni. Terveim szerint hétfőn indulok tovább a hétvégi vízisíelő tébolyt elkerülendő. A magas partok között nagyon rossz evezni a oda-vissza verődő hullámok között, ráadásul ezeknek a hajóknak a hullámai a legrosszabbak. Kínlódva tolják a vizet, ami sűrű, nagy hullámokat kelt. És akkor még nem is beszéltünk a zajról.

A kempingben a megszokott módon hétvégén jelentős a mozgás. És mint mindenhol, itt is vannak, akik állandóra vannak itt berendezkedve.

 

 

 

A szomszédomban egy kiwi (Új-Zéland-i) házaspár lakik. A néninek saját kookaburra (kacagó madár – Ausztrália legnagyobb jégmadár faja) csapata van. Minden nap 8:30 és 4:30-kor eteti őket, a külön nekik vásárolt darálthússal.

 

Hát nem az Év Természetfotója!

A cimborák nagyon megszokták már az ember közelségét, úgyhogy, amikor közelebb húzódtam a lábam előtt hevert a téma. A néni – ‘kis hercegi’-i kötelességtudásról tanúbizonyságot téve – minden reggel és délután pontosan az adott időben kiáll, hogy megetesse a csapatot. Mókásak, ahogyan a kicsit totyakos madarak a kezéből esznek. Amikor megszülettek a kismadarak és már tudtak repülni, őket is azonnal hozták a délutáni teára a szülők – a néni elmesélése szerint.

 

Egy parányi Új-Zéland, ha hihetünk a zászlónak

Sokan választják ezt az alacsony költségvetésű létformát idős korban. Gyakran az ilyen házaspárok a házukat kiadják, és a bérleti díj különbségből élnek meg. Ráadásul a környezet karbantartása sem az ő feladatuk. Rendszerint ezek az építmények egy öregebb lakókocsi és egy eléépített építmény kombinációi. Ezek annyira vannak téliesítve, amennyire a klíma azt megköveteli. Itt a tél is enyhe, úgyhogy ez itt nem okoz komoly gondot.

 

 

A város természetesen mindenhol a kikötőről szól, ez alól a játszótér sem lehet kivétel.

 

 

A tavaszi és a nyári szezon játéka a krikett, főleg most, hogy az ‘Ashes Series’ elindult, a krikettvilág hagyományosan legynagyobb összecsapása; Anglia és Ausztrália között. Ezekben a ketrecekben folyik a ütőjátékosok edzése. Minden iskolaudvaron van legalább egy ilyen. Valahol ki kell termelni a következő versenyző-generációt.

 

 

A beígért esők is megérkeztek. Egy kicsit komfortosabb volt innen a partról készíteni képet erről az időjárásról, mint vízen lenni benne. Egyik este annyira ömlött az eső (és jég), hogy a sátram felső rétege sem bírt már a víznyomással és átengedte a vizet. Mivel a belső réteg egy része csak szúnyogháló, volt egy kis beázás nálam. Még soha nem fordult ilyen elő ezzel a sátorral. Reméljük, azért ez extrém volt.

 

 

 

 

Tettem egy sétát a kikötőben. Itt található a város egyik “nevezetessége” a ‘papucsfa’. Az itt jártak így hagytak civilizációs lábnyomot.

 

 

Mindenhol kupacokban áll a fűtőanyag a parton. Ezt már nem hasogatják tovább. Ez is jól mutatja a kazánok méreteit. Mint megtudtam, két órába is beletelik, mire felfűtik a kazánokat, és elegendő gőz fejlődik az induláshoz. Miközben ez soknak tűnik, tudni kell, hogy ezek a gőzgépek hatékonyságban minden más motorral felveszik a versenyt. (Valójában csak a legkorszerűbb belsőégésű motorok vannak versenyben!) Az Eucalyptus fajok, keményfa lévén, nagyon jó fűtőanyagai a kazánoknak, hosszan, magas hőfokon izzva égnek, emellett kevés visszamaradt égésterméket produkálnak.

Nemsokára tovább indulok. Amint megtudtam, az előttem levő zsilipet pár hete – 25 év után, a fél éves karbantartás idejére – lezárták. Majd hétfőn megpróbálom hívni a zsilip-mestert, hogy mi az átjutás módja. Jó lenne, ha nem kellene megint mindent ölbe cipelnem. Meglátjuk!

TAGS

2017 november 24.

2017 november 27.

LEAVE A COMMENT

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Archivum
view it in English