A NAPOSABB OLDAL – VAGY MÉGSE? – ÖTÖDIK NAP

Végre sütött a nap.
Az eső az éjszaka elállt és mivel hallottam, hogy elég sokat fújt a szél számítottam rá, hogy talán így lesz. Ám sajnos ez az egyetlen jó hír. A lábam reggelre nagyon rosszul nézett ki. A reggeli sürgés-forgás alatt alig tudtam rendesen rálépni. Kb. 400 m-t kellett felfelé másznom, nem tudtam hogyan fog menni.
De nézzük a dolog napos oldalát.

Este – sikeresen “sátrat vertem” – a kunyhóban és többé-kevésbé végre kialudtam magam, már amennyire az utolsó napok alvás deficitje ezt megengedte. Aztán összepakoltam mindent, és indulás.

Végre egy-két használható képet is lehetett készíteni a hosszú menetelés alatt. Szép és különös ez az alpesi táj. Érdekes látni, hogy a növények micsoda harcban állnak a természet többi erőivel a fennmaradásért.

Az utóbbi napok esőzései nem tűntek el nyom nélkül. A Thredbo patak megáradt, a kis gázlók, amiken száraz lábbal léptem át, vagy nem is voltak, most patakká duzzadtak és úgy kellett keresni a helyet ahol át lehet jutni rajtuk beázás nélkül.

Az egyik kis galogos híd ezek szerint, nem a familiárisan hiperpigmentált hasznosanyag-gyűjtők miatt van leláncolva. Tartani lehet tőle, hogy ennél több víz is szokott itt folyni.
Sajnos a lábam miatt nagyon lassan haladtam csak. Ahogyan jöttem felfelé a hegy oldalán már éreztem, hogy sajnos a gyaloglásnak – ha felérek a kiindulási pontomhoz – vége. Már ez a szakasz is olyan volt, hogy nehezen lehet segítséget kérni, ám a következő inkább már tényleg csak egy gyalogösvény, úgyhogy ha nem tudok a lábam miatt tovább menni, akkor ott nagyon nehéz lesz segítséget kérni.

Amikor az ember elindul ilyen túrára és elkezd egy blogot igazán nem méltó, hogy a nyavalyáival kezdje. Kétségtelen, hogy – mint mindenkinek – nekem is vannak gyenge portjaim. Amitől féltem az az volt, hogy esetleg a csípőm nem szereti majd 16 kg-s hátizsák többlet súlyát. Néha enélkül is fájdogál a hosszú séták alatt. De semmi. Féltem a vállam, hogyan bírja a zsákot, de sokkal jobban, mint azt álmodtam akár. Az évtizedek alatt mindenféle gyengék jöttek elő, de ezek közül semmi sem jelentkezett. Ott ért “támadás”, ahol a legkevésbé számítottam rá. Még soha semmi gond nem volt a lábammal, és most ez…
De nem kesergek. Tk. a célomat elértem, a forrásig elljutottam. A tervem az, hogy a kis hiányzó szakaszt később majd bepótolom.

Egy szó mint száz valamikor 2 óra körül végül visszaértem az autóparkolóba. Vagy jó két órába tellett, mire felvett valaki. Persze ez azért is volt így, mert alig egy tucat autó ment el ez idő alatt mellettem. Végül Sam vett fel, egy helyi építő-mester. Ő Új-Zélandról költözött 17 éves korában át Sydney-be. Akkor még ács tanuló volt. Egy éve élt már ott, amikor munkaadója felküldte 3 hétre dolgozni ide, a hegyek közé. Ennek 40 éve. Azóta itt ragadt, már a nyugdíjas éveit tervezgeti. Nagyon kellenesen elbeszélgettünk a hosszú úton. Aztán lerakott az autómnál és búcsút intettünk egymásnak.
Megpróbálom összeszedni egy kicsit magam. Ez a dolog egy kicsit most összekuszállja a dolgokat, mert a Melbourne-i munka csak a jövő hét második felében esedékes, most még nehéz látni hogy is lesz addig. Corryong-ban ütötten tanyát három éjszakára a többi majd később kiderül.

• 2500 and 50
• gyaloglás