Egész éjszaka esett. Még szerencse, hogy fel tudtam verni a sátrat. Lefekvés után kb. 10 óra körül elkezdett esni, majd rövidesen iszonyú égszakadás támadt. Ömlött az eső, dörgött, villámlott. Aztán csak esett és esett. Később a vihar újra visszatért, egyszer közvetlen közel csaphatott le a villám, mert nem volt semmi időeltolódás a fény és a hang között. Minden remegett. Elég ijesztő volt.
Szerencsére nem áztam be sehol, de reggel úgy kellett mindent kimenekíteni a sátorból a kunyhóba, hogy annak ellenére, hogy továbbra is esett, legalább reggelizni tudjak. Gyakorlatilag semmit nem tudtam aludni a viharok, az eső és szél zaja miatt. Egy kis kiemelkedésre vertem fel a sátrat, így nem árasztott el a víz.

 

 

Tüzet gyújtottam a kunyhóban, mert nagyon hideg is lett, és komótosan megreggeliztünk, sajnos volt rá idő, mert az eső csak nem akart elállni.
Azt hiszem valami nem stimmel az Achilles-inammal. Ma reggelre a bal oldali valahogyan nincs egészen jól. Mintha talán meg is lenne dagadva egy kicsit, de nagyon nem örült annak, amikor elkezdtem mozgatni reggel. Aztán bejáratódott, de egész nap fájt. Ez azért nem állíthatott meg. Talán a tegnapi hosszú napot, de méginkább talán az ereszkedést nem szerette.
Kb. 11 körül elállt az eső és lévén, hogy úgy éreztem, hogy jó meneteléssel elérhetem a következő kunyhót, gyorsan mindent összepakoltam és indulás.
A vihar epicentruma valahol ezen a részen lehetett, ahol átjöttem ma. Az útra nem lehetett ráismerni. Vízmosás mindenütt. Amikor elmentem az 1 táborhelyem mellet, a vízvételező helyemet nem ismertem meg.

 

 

Az útról leömlő csapadék teljesen átrendezte az egészet. Azon a helyen, ahol én a patakhoz közelítettem, ott most hordalék hegyek voltak. Az út – lévén agyagos – sok helyen annyira felázott, hogy nem lehetett a keréknyomokban menni, csak melette a gazos részen. Ami azért nem volt mindig öröm.

 

 

Ma is találkoztam brumbyk-kal, egy emu lábnyomát is láttam, (nem is tudtam, hogy ennyire fent is élnek), és ami ennél meglepőbb, egy jávorszarvas lánnyal is összefutottam. Szegény legalább annyira megijedt, mint én. Nem vettük egymást észre, úgyhogy le sem tudtam őt fényképezni, oly fejvesztve menekült. Hogy itt fent a magas hegyek között mi mindennel kísérleteztek!

 

 

Az utóbbi napokban, azon a szakaszon ahol többnyire haladtam, az erdő különös képet mutat. Magas, csupasz, kiszáradt, ezüstös fa torzók törnek a magasba, alattuk pedig átláthatatlan, 4-5 m magas fiatal fák sokasága nő. Ennek oka, hogy 2003-ban itt egy nagyon nagy erdőtűz volt. Az itteni Eucalyptus fajok nincsenek felkészülve – evolúciójuk által – arra, hogy ilyen tűzzel elbírjanak. (Talán pont azért, mert oly ritka erre az erdőtűz) Ha tüzet kapnak, ezek a fák elpusztulnak, ellentétben alacsonyabban elő rokonaikkal. Ilyenkor a teljes erdő megújul. A tűz hatására az addig nyugvó termések felpattannak, a magok szerte szét szóródnak, és az erdő új életet kezd. A 14 év alatt a fák azonban csak ekkorára tudnak megnőni, mert nagyon rövid évente az az időszak, ami a növekedésüket előmozdítja.

 

 

Jól látszik a képen, ahogyan az egykor volt lombkorona szint alatt ott nő már a következő generáció.

Elég sokat kellett felfelé mászni ma is, úgyhogy lassan haladtam. Valamikor 3 óra körül elkezdett esni, és a Cascade hut-hoz való megérkezésemig végig eléggé esett. Az igazi nagy eső, még hátra volt. Nagy szerencsével már a kunyhóban voltam, amikor érkezésem után 5 perccel leszakadt az ég. Már megint.

 

A kunyhóban tüzet gyújtottunk, de sátor verésről szó sem lehetett, annyira esett kint.
Megpróbálom felverni a sátor belsejét itt bent, remélem megáll. Lehetne anélkül is aludni itt bent talán, de nem tudom kik “laknak” még itt. Nem szívesen osztom meg a hálózsákomat mindenfelé csúszó-mászó, vagy soklábú kreatúrákkal.
Holnap visszatérek a Dead Horse gap-hez, de addig egy óriási mászás van még hátra, ha a lábam is így akarja.

• 2500 and 50
• gyaloglás