Szellem

SEGÍTSÉG A BARÁTOKTÓL

By
on
2017 december 20.

Korábban már megemlékeztem csapatunk tagjairól, most itt az idő, hogy tisztelegjek azok előtt is, akik segítségükkel hozzájárultak a vállalkozásom sikeréhez, vagy – e sorok írásakor még legyen úgy, hogy – legalábbis rajtuk nem múlik a siker.

Nézzük sorba.

Valamikor régen még az Újpesti Dózsa vízitelepén, az Árpád híd tövében, edzéseink fontos kelléke volt a parafa zsák, ami a térdelés nehézségeit volt hivatott enyhíteni. Ebből a tapasztalatból azt gondoltam, hogy egy ilyen zsák elengedhetetlen lesz ezen az úton is, mivel ennyit ülve evezni képtelenség, és egyébként is térdelve sokkal hatékonyabban hasznosul az energia. Így aztán nekiálltam már idejekorán, hogy valahol kontinensnyi országunkban felhajtsak némi parafa granulátumot. Országszerte érdeklődtem a parafával foglalkozó cégeknél, de senki nem tart ilyen portékát, illetve annyit megtudtam, hogy állítólag a terraristák, főleg a teknős tartók valamire használják (vagy használták korábban) ezt az anyagot ilyen formában. Nos, ekkor a figyelmemet ezek felé a szakboltok felé fordítottam, de onnan egy helyre irányított mindenki, egy Sydney-i bolthoz. Sajnos, mint kiderült a portéka már egy ideje eladhatatlan volt, mert valami más helyettesíti ma már ezt az anyagot. Egy szó, mint száz, nemzetünk itt áll parafa granulátum nélkül.
Ekkor adódott a lehetőség, hogy európai forrásokat próbáljak aktiválni, tekintettel arra, hogy a családom éppen magyarországi nyaraláson vett részt.

Itt hát az első, akinek köszönetet mondhatok. Cs. Karcsi, az Apósom (így nagy betűvel!) fáradságot nem kímélve felhajtotta a forrást. A történet, elmesélésük szerint úgy folyt le, hogy amikor a szakboltba bementek, és parafa granulátumot kértek, az eladó azonnal megkérdezte tőlük: “Maguk is attól a kenus cégtől jöttek?” Szerencsém volt, mert a kenusport fellegvárában, szülőhazámban, már hallottak erről a dologról. Felmerült bennem a kérdés: lehet, hogy ezzel verjük a világot?

 

Kutya keményen evezek

Ezután már csak egy zsákot kellett neki készíteni, amit Szilvi (a Feleségem) vállalt magára, és már menetkész is voltam. Nagyon nagy szerencsém volt, mert enélkül nem tudom hogyan eveznék.

Egy ilyen párna multifunkciós lehetőségeit nem kívánom itt ecsetelni, legyen annyi elég, hogy a mindennapokban is jó hasznát veszem az esti blog jegyzetelésnél, és úgy érzem, annyira összenőttünk, hogy az otthoni mindennapokban is hasznos kiegészítő lesz majd.

Ha már itt tartunk természetesen a vállalkozás minimális közreműködésemmel is kiválóan működik, hála állhatatos tevékenységének. Sőt, a Feleségem szerint még soha nem ment ennyire jól, amiből nem lehet kihallani annak üzenetét, hogy legjobb, ha valami új kaland után nézek, hacsak nem akarom rontani az üzletmenetet.

 

Ezzel etetnek a Barátaim

A következők, akiknek köszönetet kell mondanom, kedves Barátaim, akik a születésnapomon leptek meg többek között egy KAF készlettel, (l.még: kanálgép), amit akkor kaptam Tőlük, amikor ezév elején rajtam ütöttek. (ez is egy szép történet, talán majd egyszer…)

Sajnos maga az eszköz önmagában a mindennapi étkezéseim minőségét nem javítja, élvezeti-érték növelő hatása viszont jelentős, mivel lehetőséget kínál arra, hogy a múlt emlékeire alapozva, komparatív módon előmozdítsa azt. Teszi mindezt abban a relációban, aminek ellenpontja, az Orosházi Kiképző Központ étlapján szereplő egykori olyan kiváló kulináriák, mint a zsírszalonna kockákból készített pörkölt, a lejárt szavatosságú orsi-virsli, vagy az élelmiszeripari mérnök sorstársaim által abszolút tiltólistás májpástétom!

 

 

Nem mehetünk el szó nélkül P. András (alias Öcsi, – a sógorom [off: az nagyon vicces, hogy sógorom, mert ezt még sohase mondtam :end off] elmés inventuma mellett. Tőle egy vízhatlan klozeti készségre tettem szert. Aki már töltött hosszabb időt víz mellett az tudja, hogy a klotyópapír mindig nedves, (ez a tengeren egyébként kétszeresen is igaz, a sós levegő miatt). Nos ez a kiváló eszköz, nem csak vízhatlan burkot biztosít, hanem a törlő eszköz felfüggesztését is kiválóan szolgálja, ezzel a földön szaladgáló hangyák és más élősdik trójai-faló-szerű, “hátsó szándékú” támadását is megakadályozza. Ráadásul a megoldás filozófiai szemszögből nézve is Rousseau-i magasságokba merészkedik, mivel a “Vissza a természethez!” teóriáját hirdeti.

 

 

Nem kisebb értékű a készítő üzenete, ami a hétköznapok rideg tényszerűségével adja tudtunkra, hogy a használat közben, az átlagból kiemelkedve tekintünk le a céltalan tömeg, értelmetlen “hangyázására”.

 

 

Az effajta naturalista megközelítés előnyeit azt hiszem nem kell ecsetelnem. Belátható, hogy ez a megoldás, az automatizmusokra építve eliminálja a toaletthasználat olyan rossz beidegződéseit, mint pl. az újságolvasást, és ezzel az egészségkárosító mellékhatások elleni harc fontos eszköze. (vö. aranyér)

Ha már segítségről van szó, akkor a következő a sorban a gyermekem, aki a 14 évesek magabiztosságával próbál hátteret biztosítani a blognak. Karbantart térképet, hogy követni tudjatok. Frissít WordPress-t, és kínlódik az e-mail értesítő rendszerrel, és az hogy még mindig nem működik tökéletesen tényleg nem rajta múlik, sokkal inkább azon, hogy a látszólagos védelmünket szolgáló rendszerek szövevényén egy plug-in sem tálalja a tökéletes áttörést. Korosztályom tagjai egyként élik meg velem, hogy a következő generáció zsigeri készségei, a harmadik világ országainak azon töredéklakosság alléljével taszítanak sorsközösségbe, akik számára, az olyan egyszerű emberi gesztusok, mint egy e-mail elküldése, a lineáris B megfejtésének szellemi parnasszusával vetekszik.

 

A Hölgyek alakuló ülése – forró hangulat, 40 fok nélkül

Emellett lelki segítségben is részünk van a mindennapokban. Miközben mi itt békésen élvezzük a folyó sodrát, aközben Budapesten sorra alakulnak a ‘2500and50’ rajongói csoportok. Az első kép, a hölgykoszorú egy klubösszejövetelét örökítette meg, amint azt a távolságból eredő előnyt ünneplik, ami biztosítja, hogy a klub tagjainak nem kell részt venniük az itt potenciálisan 40 fokos melegben megtartott klubgyűléseken.

 

Alakuló ülés

Keresztvíz

A következő kép a férfi szekció tagjait mutatja, amint előbb Olvasói találkozóra jönnek össze, majd egy másik alkalommal, amikor beavatási szertartásként, egy rituális merítkezésen vesznek részt (ti. ez egy vízi projekt), ezzel felvéve a beavatottság szentségét. Fontos részlet, hogy az ott látható italokat, a ‘2500and50’ projekt legénysége biztosította a jeles alkalomhoz, (eredeti Tasman sörkülönlegesség, egyenesen innen 20.000 km-ről – pont azt, amit a tagság annyira kedvelt!), ami jól mutatja, hogy a blog olvasói nem csak kulturális és szellemi utazások élményeit szívhatják magukba, ha kitartóan követik a blogot. Itt a front end-en minden részletre odafigyelünk.

 

Ha nincs Tasman, a Cseh is megteszi! – ki tudná ezt nálamnál jobban! A 998 km ünneplése.

Közben ünnepi gyűlés is volt. A tagság méltó módon ünnepelte a 998-at! On-line magam is bekapcsolódtam!

Itt szeretném megköszönni mindenki támogatását, aki a blog-on, privát e-mail-en keresztül üzenetével, biztatásával hozzájárul a vállalkozásom sikeréhez. Köszönet Nektek mindenért! Remélem méltó leszek rá!

Mi más lehetne a Napi-zene, mint ez a két dal, ami mindig együtt szólal meg az album megjelenése óta. Talán nem véletlenül! És mi írhatna le ennél jobban a helyzetemet.

Napi-zene: P. McCartney feat. Ringo Starr : Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band – A Little Help from My Friends (Bors őrmester Magányos Szívek Klubja – Egy kis segítség a Barátaimtól)

TAGS
1 Comment
  1. Talinguru

    2017 december 21.

    Köszönjük a megemlékezést!
    Majdnem olyan jól esett, mint a sör 🙂

Comments are closed.

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő

Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English