Utazás

A HORN-FOK MEGKERÜLÉSE – 18-19. NAP

By
on
2017 november 23.

A mai bejegyzésemet B. Gézának (Gézakapitány fedőnevű Olvasómnak) ajánlom, a sok-sok év, közös tengeri élményeinek emlékének adózva!

Az esti BBQ után mindannyian nyugovóra tértünk. Éjjel újra hallottam, hogy a sátram mellett motoznak a helyiek, annyira közel ropogtatták a füvet, hogy hallottam a sercegő fű hangját a fogaik között, és a halk csámcsogást. A kempingben természetesen nagy rend van, frissen vágott a fű. Köztudomású, hogy a kenguruk nagyon szeretik az ilyen helyeket, mert nem bántják a hosszú toklászok a szemüket. Él is a mondás, hogy: ha kengurut szeretnél a kertedbe, csak körül kell tolni a fűnyírót.

 

Az első csoport rajtja – sajnos csak egy részük éri majd el a napi célt

Reggel aztán búcsút intettem megszállott barátaimnak. Ők három csoportban indultak útnak. Először a műkedvelőket bocsátották útjukra, hogy nagyobb eséllyel érjék el időben az ellenőrző pontot. (idő limit van, – aki későn érkezik, már csak holnap folytathatja). Őszintén szólva, megértem. Tenmagam, nem keveset ültem, éjfél után várva, az utolsó kósza versenyző befutását. Tempi passati! 😊

 

A középső csapat

A most még sereghajtó élmezőny

Az utolsó csoport természetesen azokból áll, akik majd végül a legelsőként fognak a napi célba megérkezni. A középső csoportban, a rajt előtt észrevettem, hogy van egy magyar zászlót idéző logó az egyik pólón. Az egyik csapat egy tagja, egy velem egykorú kajakos lány volt.

 

A “magyar csapat”, elöl az én emberem

Sajnos nem tudtunk, csupán egy percet beszélni, mert nekik három perc múlva már rajt volt. Annyit azért megtudtam, hogy Melbourne-ben élnek, és kb. egy időben voltunk a Dunán annak idején.
Amint az utolsó csoport is elindult, a szervezők is pakoltak, és rohamban eltűntek. Negyed óra sem telt bele és a folyó újra csendes volt olyan, amilyen szokott.

 

A rengeteg kidőlt fa néha teljesen leszűkíti az átjárást – nemrég itt még tucatjával kellett a hajóknak átmennie

Ahol a folyó eléri a tavakat

Az első 18 km még a Nemzeti Parkon (az ártereken) vezetett keresztül. Amikor végül a folyó kiér a sűrűbb erdős részről, két tóval, vagy talán lagunával találkozik. A tavak mellett újra megjelennek a turisták, némelyek lakókocsikkal, mások csak egynapos kiruccanásra vannak itt, megcsodálni a helyet vagy horgászni.

 

Parkoló a tó mellett

Mindenhol a helyi önkormányzatok igyekeznek a lehető legmagasabb színvonalú infrastruktúrát biztosítani, hogy a turisták ne hogyjanak maguk után nyomokat, mert hát a turista már csak… (olyan).

Ha az ember nyitott szemmel jár, legalább egy kézzel készített “pilotja” van, és elég türelmesen keres, régi idők emlékeire bukkanhat.

 

258 mérföld

Ilyen ez is itt. Albury-től a tenger felé, valamikor a fákba vésték a folyamkilométereket (akkor még mérföldeket). Természetesen, ezek nagy része nem élte túl az utóbbi 150 évet, ám egy-egy még megtalálható. Szerencsére nekem is sikerült rátalálni egyre. Ezek ma már többnyire nem a parton állnak, a folyó meanderezése miatt.

 

Gyerekkönyvtár – Barmah

Barmah-nál tartottam ebédszünetet. Itt túl sok minden nincsen. A helyi központ a kemping, postahivatal, benzinkút, kis közért és ‘fish and chips’ shop egyben.

Megragadta a figyelmemet ez a kedves helyi kezdeményezés. A mindenes üzlet kis gyerek “könyvtárat” tart fenn a sarokban, ahonnan a helyiek vihetnek és olvasás után visszahozhatnak gyerekkönyveket. Az ilyen, Isten háta mögötti helyeken csak mobil könyvtár üzemel, amit az önkormányzat tart fenn. Ez rendszerint úgy működik, hogy a “könyvtár” adott helyen leparkol a faluban 1-2 órára – két hetente egyszer -, és akkor lehet a busz gyűjteményéből választani, vagy az on-line lefoglalt könyveket átvenni, illetve visszaadni.

Az ilyen helyeken nincsen postai kézbesítési szolgáltatás sem. Mindenki bejár a postára, és ott a postás nénik adják ki az ember küldeményeit. Ehhez nem kell ennyire távol lenni a várostól, ez nálunk is így volt, amikor Nairne-ben laktunk. Ott két évente a Posta körlevélben kérdezte meg a lakosságot, hogy vajh szeretnénk-e a házhoz jövő kézbesítés bevezetését, mert a falu már elérte a törvény által előírt “kritikus tömeget”. Nairne közössége rendre nemmel szavazott, lévén akkor 3- 4 ember (a postahivatal alkalmazottjainak jó része) elveszítené a munkáját.

 

A Horn-fok

Csak, hogy biztosak legyünk a dologban

Az ebédszünet után nem sokkal, hajós pályám sarokkövéhez érkeztem. Többnyire tudott tény, hogy csak a legharcedzettebb tengeri medvék és a legkiválóbb hajók mondhatják el magukról, hogy megkerülték a Horn-fokot.
Nos, a mi kis csapatunk; Charlotte, Fehér-maci és én, mától a kiválasztottak közé tartozunk.

 

Ez most nem a Horn-fok kerülő tekintet, hanem az aggodalom, hogy végre ‘képben legyünk’ a 10 mp alatt

A folyó egy 180°-os kanyarjában 1083 mérföldre a torkolattól, elértük a Horn-fokot. Kis ünneplés és fényképezkedés után körbe is hajóztuk.
B. Géza (Gézakapitány) tanításai szerint felvettük a Horn-fok kerülő tekintetet [Sic!] és bele vetettük magunkat az örvények közé. (Mókás hogyan “háborog” a víz egy ilyen éles kanyarnál)

 

1732 fkm

Echuca előtt kb. 20 km-rel táboroztunk le, hogy kipihenjük az életünk fordulóját jelentő nap fáradalmait.

 

Echuca-i hidak

Úszó étterem is van – Panem et Circenses

Az első a sorban

Másnap aztán, pár óra után elértük Echuca határát. Már a város előtt 1-2 km-rel minden jel arra utalt, hogy kisvártatva a gőzhajózás fővárosában leszünk.
Igérem, erről majd részletesen beszámolok.

TAGS
2 hozzászólás
  1. Válasz

    Gézakapitány

    2017 november 29.

    VIVA CHARLOTTE!
    [ez a Horn-fok megkerülésére!]
    Itt is él az a szabály, hogy ahányszor megkerülted a Horn-fokot, annyi lábadat felteheted a kikötői kocsmák asztalára?
    Üdv a hajósnak! Gkpt.

    • Válasz

      Thomas

      2017 november 30.

      Az Echuca-i hajósok többsége százlábú kell legyen! Egy már nekem is megvan!😊

LEAVE A COMMENT

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Archivum
view it in English