A TANÁR ÚRNAK MINDIG IGAZA VAN – KILENCEDIK NAP
Mai bejegyzésemet, egykor volt ábrázoló geometria tanáromnak, Dr. Baboss Csaba Tanár Úrnak ajánlom sok szeretettel, azzal az üzenettel, hogy egy napon, minden tanult elmélet, a gyakorlatban is hasznosul.
Reggel még egy látogatást tettünk a legendás Hotel-be, és elköltöttünk ott egy reggelit.
Természetesen ezeknek a helyeknek , ahogyan azt már tárgyaltam, sajátos folklórja van. Erről az alábbi képek is árulkodnak!

A söntés pult, most még csendes

Emlékek mindenhol és mindenhonnan

Mindenhol magaviseletet szabályozó táblák vannak (fordítások a bejegyzés alján) (*1)

Aki nem tarja be a szabályt, azt bírságolják (*2)

A baseball sapka viselete is szigorúan szabályozott (Na, végre valaki!) (*3)

Ezek a képek sem voltak ingyen (*4)

Természetesen, mi is leróttuk a díjat
Szemmel láthatólag minden eszközzel gyűjtenek a R.F.D.S. (a Királyi Repülő Orvosi Szolgálat) számára. Az ilyen mindentől távoli közösségek számára, – a szó legszorosabb értelmében – élet-halál kérdése, hogy a Szolgálat zavartalanul működjön. Amellett, hogy az Állam rengeteget áldoz arra, hogy a Szolgálat repülhessen, a szervezetek és magánszemélyek adományai is fontos részét képezik az R.F.D.S. bevételeinek.
A gyűjtés mellett persze más feladatot is ellát a hotel, erről a bejáratnál elhelyezett megállító tábla felirata is árulkodik.

Ars poetica (*5)
A város felett Ékfarkú sasok tartottak gyülekezőt éppen, vagy két tucat körözött a égen.

Sasok mindenhol

Egy pár (?)

Ezzel az emléktáblával már találkoztunk korábban
A város természetesen őrzi Burke és Wills expedíciójának emlékét. Ők a kontinenst átszelve ezt a pontot is érintették, és itt is ugyanaz az emléktábla hirdeti az emléküket, amivel már korábban Swan Hill-en is találkoztunk, (ott meg is emlékeztem az expedícióról). Ígérem néhány nap múlva részletesen is beszámolok majd az expedíció történetéről.

A karaván – ahol minden tétel igazolásra kerül
Amellett, hogy egy emléktábla őrzi az emléküket, egy “tevekaraván” is megemlékezik a rég múlt időkről.

Baboss Doktor-nak igaza volt!!! És az első vetítési síkon látható a teve vetülete is!
Ha már rég múlt időkről van szó, akkor több mint 30 év előtti emlékeimet idézte fel ez a hely. Szép emlékű Dr. Baboss Csaba Tanár Úr, amellett, hogy a ”Láthatóság, fél egészség!” általa örökösen hangoztatott jelszavával, az ábrázoló geometria és a közlekedés biztonság határmezsgyéjét próbálta feszegetni, soha nem feledhető módon belénk ültette, a Világegyetem másik nagy igazságát, miszerint: “ha egy lovat élbe transzformálunk, akkor abból egy vonal lesz”! Nos, ha ebben eddig egy kicsit is kételkedtünk volna, – ám megengedjük, hogy ezt az elméletet a tevékre is kiterjesszük, – akkor Birdsville, az ábrázoló geometria CERN-je. Itt mindenki, saját maga győződhet meg arról, hogy megfelelő nézőpontot választva, egy teve – bizony vonallá transzformálható!

Nem várt mennyiségű víz volt a folyóban
A város határában aztán meglepő látvány fogadott bennünket. Az ebben a szezonban rendszerint teljesen kiszáradt Diamantina folyóban rengeteg víz volt. Már a városban, a helyiek arról számoltak be, hogy nagy ár vonult le kicsit korábban, így a vízmennyiség érthető volt. Többek között ezzel is magyarázták, hogy ennyi, szokatlanul sok légy volt mindenhol. Ezeket magával hozza a folyó és invázió tör ki. A Diamantina folyó, a Cooper-patak mellett, a Lake Eyre legfontosabb táplálója, már legalábbis akkor, amikor az esőzéseknek sikerül a Nagy Vízválasztó nyugati oldalára áttörniük.

Nem mindig sivatagi a hangulat
A fenti képet a hotelben készítettem, egy a falon lógó fényképről. Valamikor egy korábbi árvíz alkalmával készült a légifotó. Valami ilyesmi lehetett a helyzet akkor is, amikor a Zöld Gyík “megszületett”! Hihetetlen, ebben a szárazságban azt elképzelni, hogy nem csak a folyók medre telik fel, hanem mindent eláraszt a víz, itt ahol egyébként iszonyatos hőség és szárazság uralkodik rendszerint.

Itt aztán tényleg sivatagi a látvány – Sturt Kősivataga
Az utunk Sturt Kősivatagán vezetett keresztül. Érdekles volt látni, hogy mennyivel inkább sivatagi itt a táj, mint a Simpson Sivatagban volt.

Most út, de néha leszállópálya

Ám rendesen így néz ki az út
Néhány helyen aztán rövid aszfaltos szakasz van a földutakon, amik csupán azért vannak leaszfaltozva, hogy repülőgéppel is biztonságosan le lehessen szállni. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az R.F.D.S. szükség esetén ezeken a helyeken tud segíteni.

Mágikus szerpentin – ahogyan ezeket a kígyókat emlegetik a helyiek
Az út mellett egy Aboriginal emlékhellyel is találkoztunk, valamint a helyi erők is mindenütt képviselve voltak.

Mindenhol ott vannak

Minket már nem vártak meg
Ma inkább a kilométerek léküzdésén volt a hangsúly és azon, hogy elérjük végül késő délután a Haddon Cornert, ami Dél-Ausztrália észak-keleti csücske.

Haddon Corner

A második sarok
Ezzel a második nevezetes földrajzi pontot is kipipáltuk. Bejegyzést tettünk, a “jelenléti ív”-ben, aztán egy kicsit tovább haladtunk dél felé, Innamincka felé.

Tovább dél felé – mondjuk csalás, mert jól láthatóan a képen éppen kelet felé haladunk :o)
Nagyon látványos volt a naplemente. Lassan kezdenek megjelenni a kósza felhők is az égen!

Ez itt már a legendás Queenslandi naplemente?
Az éjszakát az út mellett, egy kiszáradt folyótól nem messze, a semmi közepén töltöttük. Nyugalmunkat semmi sem zavarta, ám néha az éjszakában hallottuk a dingók “énekét”!

Éjszaka a semmi közepén
*1 MINDEN mobil telefon használat… “Kint Kéretik” Ebbe az SMS írás is bele tartozik – Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy egymás társaságát élvezzük
*2 Telefon Büntetés Persely – A mobil telefon használata a bárban, egy “Gold Coin” (1-2 dollár) adományt von maga után az R.F.D.S. számára (Royal Flying Doctor Service)
*3 Ez itt Ausztrália! A baseball sapka viselése fordítva (ti.: napellenzővel hátrafelé), 2 dollár büntetést von maga után az R.F.D.S. számára, itt lent!
*4 Fénykép vagy video készítése a hotelben egy Gold Coin adományt jelent az R.F.D.S számára
*5 Alkohol! Mivel egy nagyszerű történet sem kezdődött azzal, hogy valaki evett egy salátát

