TŰZ ÉS VÍZ
Kedves Olvasó!
Ez egy különös bejegyzés. Itt pihen már egy ideje a piszkozatok között, várva önmaga sorsára, vagy végzetére – ahogy tetszik. Amikorra a gondolatok összerendeződtek benne, már úgy éreztem…

Utazásom legelhagyatottabb szakaszának első része volt ez a négy nap. Erre térképek külön is felhívják a figyelmet, mert még vízvételi-hely sincs ezen a szakaszon. A viharok elmúltával elhagytam Mildura-t…
Mildura-t a vihar után, még 20-án elhagytam, de amint azt a térképet figyelők láthatták, teljesen eltűntem. Ennek oka, hogy Mildura és Renmark között (egy rövid kivétellel), olyan lakatlan területeken…
Mindenek előtt is bocsánat azért, hogy eltűntem, de a semmi és a valami határán hajózom éppen Renmark felé. Mióta elhagytam Mildura-t annyi térerő sem volt, hogy még telefonálni sem…
Korábban már megemlékeztem csapatunk tagjairól, most itt az idő, hogy tisztelegjek azok előtt is, akik segítségükkel hozzájárultak a vállalkozásom sikeréhez, vagy – e sorok írásakor még legyen úgy, hogy…