INDULÁS – ELSŐ NAP
Végül elérkezett az indulás napja. Az igazat megvallva egy kicsit nagyobb szerencsénk is lehetett volna.
Hosszú idő óta nem esett. Természetesen a nyarak mindig szárazak, de most a nyári szárazság csak nem akart véget érni. Aztán végül mégis megérkezett az eső, sajnos pont rosszkor. Bizonyosan az a helyes stratégia, ha már egy-két nappal korábban minden az autóban van, menetkészen. Azonban annyira el voltunk borítva a munkákkal, hogy képtelen voltam arra, hogy ennyire jól felkészüljünk előre. Így is az éjszakákban készítettem el, az előző bejegyzésben már elmesélt módon, az extra felszerelés tartó szerkezeteit, és a többit. Korán reggel keltem fel, hogy mindent bepakoljak és a megbeszéltek szerinti találkozóra időben odaérjünk.
A hosszú száraz nyár utáni első esős nap. Köszi!
A terv az volt, hogy valamikor késő délelőtt találkozunk, az Adelaide-től kb. 60 km-re lévő Port Wakefield-i restiben, a “legendás” Coolabah Tree Cafe-ban. Aztán mivel mind a két csapat késésben volt a szakadó eső miatt, ezért ezt az időpontot – abban a reményben, hogy az eső kicsit enyhül majd reggel, – délre módosítottuk. Majd mivel az eső csak nem akart elcsendesedni, a szakadó eső ellenére mindent bepakoltunk, és végül bőrig ázva, még egy meleg zuhanyt vettünk, aztán végre útnak indultunk. Sajnos így is majd egy órát késve érkeztünk meg. (Nem túl jó kezdet egy közös utazáshoz!)
Az első nap nem ígérkezett különösebben izgalmasnak, ám mindenképpen el akartuk érni Port Augusta-t, hogy másnap nekivághassunk az Oodnadatta-track felé vezető útnak. Ahogyan az rendesen lenni szokott, az eső 150 km-re a várostól már szinte nyomtalanul eltűnt. Már csak a a tükörbe hátra tekintve láttam, hogy lassan a város felett is eloszlanak a felhők, hogy aztán egy esőcseppet se lássunk két hétig. De valljuk meg: ez az amit egy sivatagi túrától elvár az ember.
Az első közös éjszaka Port Augusta kempingjében
Még napszállta előtt elértük Port Augusta-t, és a helyi kempingben vertünk tanyát.
