Szolgálati Közlemény

BEFUTOTT EGY KÉRDÉS

By
on
2017 december 7.

Kedves Olvasó!

Befutott egy kérdés arra vonatkozóan, hogy lehetséges-e, hogy a képek – vagy a “Látott képek” legalábbis – valamilyen képmegosztó platformra felkerüljenek. Bocsánat érte, hogy azt válaszolom, hogy amíg úton vagyok addig nem hiszem hogy ez lehetséges, de az alábbiakban megpróbálom kifejteni mentő érveimet.

  1.  Őszintén szólva elég sok időmet rabolja el a blog írása. Szívesen csinálom, de ettől talán még időrablóbb. Ez a kis tablet, – ami sajnos nagyon gyengén beszél magyarul, – nagyon nehézkessé teszi a szövegbevitelt az ékezetek miatt, és persze a képernyő-billentyűzet miatt. Rengeteg időt vesz el a képek leválogatása, igazítása, feltöltése. És persze még én is kezdő blogíró vagyok.
  2. Rendre reggel 8:30 körül kezdek, és este 6:30-7:00 óráig nem nagyon állok meg. Kb. 8:30 mire a bloghoz hozzájutok, illetve ilyenkor csak vázlatot írók, hogy majd később legyen valami emlékeztetőm. Ezért is mindig a késés a napi eseményekhez képest. Rendszerint a pihenőkben teszem rendbe a lapot.
  3. Nagyon kevés olyan helyen álltam meg eddig, ahol volt térerő a beszélgetésen túl is. Itt az Internetet még mindig a ló húzza, amint mondottam a drótos Internet is nagyon gyenge országszerte, hát még a mobil Internet. Mi egy fejlődő országban élünk. Ezen a téren még bőven van mit fejlődnünk. Ebből elég politikai botrány van mostanában. Köszi Munkáspárt!
  4. Ha van is lefedettség csak nagyon korlátozott a feltöltés mennyiség, amit igénybe tudok venni, a blogra való feltöltés is elég sok. Még egy platform és persze sokkal nagyobb képek nem hiszem, hogy beleférnek a keretembe. És akkor még nem beszéltünk a feltöltési időről.
  5. Megtisztelő az érdeklődés, de nem hiszem, hogy a kis Nikon B700 képei olyan minőségűek lennének, hogy azok megérdemelnének ennyi figyelmet, és nagy képernyőért kiáltanának.
  6. Megtisztelő az érdeklődés, de nem hiszem, hogy az én általam készített képek megérdemelnének ennyi figyelmet, és nagy képernyőért kiáltanának.
  7. Ha hazaérek egyszer megpróbálom majd a képek közlését az olvasói igényekhez igazítani. Ha még lesz rá igény, akkor majd talán valamilyen más platformon is publikálom őket.

Kérlek Kedves Olvasó, hogy ne pártolj el tőlem ezért, remélem az írások kárpótolnak majd az esetleges képi hiányosságokért.

Ha velem tartasz ezután is, és így is, továbbra is megköszönöm majd!

TAGS
1 Comment
  1. Mario

    2017 december 11.

    Az 5-6 pont kivételével el tudom fogadni az érveket, az utazás idejére “felmentést kapsz” a nagyméretű képek feltöltésétől. 🙂
    (Az említett két ponttal viszont egyáltalán nem értek egyet!!)

Comments are closed.

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő

Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English