Az igazat megvallva, azért is vontam össze ennek a két napnak a történéseit, mert ez a két nap igazából arról szólt, hogy reggel felkeltem, és többnyire a széllel szemben eveztem megállás nélkül. Az első jele annak, hogy elértem az elárasztott területet az volt, hogy egyszercsak fák álltak a folyómeder közepén.

 

 

Különös látvány, hogy szemmel láthatóleg évtizedek óta halott fák, mementóként őrzik egy eltűnt világ emlékét. Az elérasztáskor falu, vasút, mezőgazdasági terület, erdő egyként tűnt el örökre, s nyomtalanul. Helyükön ma tó vagy talán víztározó van.

 

 

A fákon azért jól látszik, hogy szokott itt nagyobb víz is lenni.

 

 

De a wombatok, pontosan tudják, hol van a Legnagyobb Víz határa:

 

 

A víztározó kapacitása több mint 3 millió megaliter (millió liter, tehát 12 nulla!), összesen 15 300 négyzetkilométerről gyűjti a vizet. A teljes nyílt vízfelülete 20 190 négyzetkilométer, a legmélyebb pontjain 40 m mély. Építése 1919-36 között kezdődött meg, akkor még öntözési és vízellátási céllal. A völgyzáró gátat 1951-61 között aztán megmagasították, és a vízierőmű is akkor készült el. 2010 és 15 között volt a legutóbbi korszerűsítés, akkor készítették fel a teljes erőmű rendszert minden eddiginél nagyobb áradások és más műszaki jellegű kihívások elviselésére.

Természetesen a keletkezett tó teljesen megváltoztatta a környék mikro-flóráját és faunáját. Szerencsére nem okozott akkora változást, amit a környezet ne tudott volna adaptálni, főleg hogy rengeteg helyreállító project indult be az utóbbi 30 évben. Ez a tó és tk. az egész folyórendszer, egy óriási gazdasági, vízgazdálkodási, mezőgazdasági és város infrastrukturális rendszert alkot, fent az Alpok alagút és csővezeték hálózatától, erőmű rendszerétől, az itteni tározó-rendszerig, a közép szakasz öntözési-rendszerein keresztül, egészen az alsó szakasz ivóvíz ellátásáig.

 

Ausztrália történetének legnagyobb mérnöki teljesítménye, amit talán ma nem pontosan így valósítanának meg, de a rendszer stabilan működő, – néha természetesen ellentéteket szülő -, fontos része a három érintett állam: NSW, Victoria és Dél-Ausztália gazdaságának.

A viták rendre a száraz időszakok vízmennyiség elosztásáról folynak. Most éppen – lassan egy évtizede – nincsen jelentős szárazság, így kevesebb a feszültség. Sajnos, itt az összetett kormányzati rendszer ellentmondásait nem lehet megkerülni.

Lassan, ahogyan haladtam a magas hegyek egyre alacsonyabbakká váltak, és mire a völgyzáró gátat elértem egyenesen dombokká szelídültek.

Még egy utolsó éjszakát töltöttem a tó partján. Elég későn álltam meg, mert próbáltam kihasználni, hogy délután öt óra után a szél kicsit enyhült. Napközben, volt hogy a 2 km/h sebességet is alig tudtam tartani. Nagyon rossz volt ott evezni a fák között, mert az ember nagyon érzi, hogy mennyire rosszul halad. Az egésznapos erőltetett menet miatt, kicsit éreztem a vállaimat estére. Amikor sátrat vertem egy kedves helyi cimbora figyelte tevékenységemet.

 

 

A kis kenguru, végig ott eszegetett, amíg felvertem a sátrat és előkészültem a vacsorához, lefekvéshez. Éjszaka halottam, hogy valaki meg is látogatott (talán pont ő), reggel kaki gombóckák voltak az ajtóm előtt.

Evezés közben lépten-nyomon elsüllyedt, elmerült fák tetejét lehet látni, egy víz alatti, néma világ nyomait.

 

 

A madarak természetesen birtokba vették az öreg fákat, így csak a levegőből kell tartani a támadástól.

 

 

 

Néhol hajózó út feltakaró jeleit lehet látni, jelezve, hogy az egykori völgyek hajózhatók csak,

 

 

máshol izolált veszélyt jelző jelzés mutatja, hogy ami egykor magaslat volt, az ma zátonnyá törpült.

 

 

Végül elértem a Riverina Highway hidat, amin egy pár hete még odafelé autóztam.

 

 

 

Végezetül az első szakasz végére értem, a Hume Tározó völgyzáró gátjához.

 

 

A völgyzárógát mellett nincs zsilip, nem lehet lehajózni. Minden felszerelésemmel és a hajóval feltelepültem a campingbe. Szép kis cipekedés volt. A camping vezetője volt olyan kedves és megígérte, hogy vasárnap reggel segít, a hajót és a cuccaimat a fal alá áttelepíteni. A hajót a tetőcsomagtartójára rakjuk, a többit az autóba. Gyalog ez lehetetlen, kb. 1,5 km-t kellene mindent cipelnem. A fal alján mindent újra bepakolok a hajóba, és indulás. Eredetileg azt terveztem, hogy Albury-ben is eltöltök majd két éjszakát, de az időjárás előrejelzés a hét második felétől sokkal rosszabb időt ígér, Jó lenne elérni addig Yarrawonga-t.

Négy és fél nap alatt 6 km híján 200 km haladtam, és elértem a 2226 fkm-t. A fal alatt kb. a 2224,5 fkm-nél tudom újra vízre rakni a hajót. Jó sebességgel lehetett eddig haladni, de rengeteg energia ment el az állandó manőverezéssel. Meglátjuk milyen lesz a folyó a fal alatt.

Ma reggel tettem egy sétát a völgyzárógát tetejére. Készítettünk egy emlékképet magunkról, én pedig egy kicsit körül fényképezgettem a dolgot.

 

Korán keltem még senki nem volt ott, amikor eljöttem, akkor érkeztek az első turisták. Azt hiszem, majd egy-két képet ide is felrakok.

Eddig nagyon kevés térerőm volt. Most itt a campingben megpróbáltam utolérni magamat a bloggal. Valamennyire sikerült, de még szerettem volna ide írni ezt-azt, de annyira kevés az idő. (A WiFi keretemet már elhasználtam, a térerő meg itt is max. H+, úgyhogy szenvedek) Az estekén inkább már csak vázlatot van erőm írni, bár talán, ha lesz térerő, az egy kicsit inspirálóbb lesz majd. Próbálom a legjobbat, hát légy kegyes hozzám kedves olvasó!

• 2500 and 50
• kenu