ADELAIDE – MELBOURNE azaz VALAMI ELKEZDŐDÖTT
Természetesen minden a tervezgetéssel, majd a tervezéssel kezdődött. Be kellett szereznem térképeket, meg kellett tervezni az útvonalat, (már ami a hegyi szakaszt illeti – a többi eléggé meghatározott, ha a folyót akarom követni). Olvastam persze fórumokat, elődök leírásait. Ami tény: elég kevés információt találtam. Kevesen teljesítették ezt az utat, és adtak hírt magukról az Interneten.

Az indulást gondos tervezés előzte meg. A csapatunk munkában!
Mindent gondosan összepakoltam. Némi logisztikai kihívást jelentett, hogy a lakás egy része állandóan használhatatlan volt, az egyre gyűlő felszerelés-kupacok miatt. Még szerencse, hogy ebben a stádiumban már egyedül voltam otthon. A végső leltár után végül mindent “beládáztam”, menetkészre.

Végre minden egyben
Aztán, a hosszas készülődés után végül eljött a nap, amikor végre útra kelhetett a csapat. Minden gondosan összerakva, most már a ládákban elrendezve, hajó útra készen. Még egy utolsó képet készítettem a csapatról indulás előtt.

Indulásra készen
De természetesen a munka az első, továbbra is, így aztán nem a legrövidebb úton indultunk el, hanem kitérőt tettünk Melbourne felé. Egy design projektet csinálunk egy melbourne-i ügyvédi iroda számára, aminek része a városi utcakép is. Azt gondoltuk, hogy bevonjuk a design-ba a melbourne-i utcák ikonikus elemét, a graffitit. Rendszerint stockfotókat tudunk felhasználni, de valahogyan most nem találtunk igazán jókat. Így kapóra jött, hogy „erre jövök”. Késő délután érkeztem, s mivel elég jól ismerem ezeket az utcákat, tudtam hol keressem a kincseket. Mire sötét lett, már készen is voltak a képek. Olyanok, amik aztán majd használhatók lesznek már.
Szerencsém volt, mert sikerült egy csapatot lencsevégre kapni munka közben, hogy ezt is megmutassam. Rövid idő alatt kiderült azonban, hogy ők inkább a falfirka stílust erősítik, nem a „street art” vonalat. Érdekes, hogy a város vezetése egyenesen támogatja ezt a művészeti ágat, a városkép fontos elemének tartja, és a megfogalmazás szerint: nem csak a turisztikai értékeit tekintve. [sic!] A dolog turisztikai jelentőssége kétségtelenül nem elhanyagolható: ezek a kis mellékutcák mágnesként vonzzák a turistákat, amiből a kis sikátorokban rejtező kocsmák, kávézók, alternatív üzletek fényesen profitálnak. Az időzítés jól sikerült, mert másnap reggelre sokkal borongósabb időt mondtak, és kisvártatva a viharok is megérkeztek, úgyhogy szerencsém volt, hogy ideértem még szerdán.


Apu
Tamásom ! Gratulálunk már az eddig történtekhez is …! Reméljük, hogy a vizí út már ” könnyebb ” lesz mint a sok-sok gyaloglás ! Jó, de legalább kíméletes időt kívánunk Neked a további nem kevés utadhoz.
Thomas
Isten hozott Benneteket! Külön köszönet a evezős szakasz teljesítéséhez tett szolgálataidért. Erről később még – úgy tervezem – megemlékezem.