MI SZÁLLÍTUNK!
Az első napot csendesen kezdtük, nincsen hova rohanni. Illetve, azért végül mégis csak felkerekedett a kis csapat, hogy még elkapja a Tour Down Under hozzánk közeli, mai, 3. szakaszát.

Felvezető
Ez a kerékpárverseny a déli félteke legnagyobb ilyen rendezvénye, így aztán ez Orsi számára – aki óriási sport rajongó – kötelező-gyakorlat volt. Őszintén szólva minden együttérzésem a versenyzőké, mert ma nagyon meleg nap volt, és ebben az időben egy hegyi szakaszt végigtekerni kéjes öröm lehet.

Avantgarde
A versenyt az Uraidla-i befutótól nem messze sikerült elkapni, ott ahol több kört is megtettek mielőtt befutott volna a mezőny a célba. Kisvártatva megérkezett a felvezető autó és a peloton, majd nem sokkal később a derékhad is.

Pár kerék
A befutót még megvártuk, aztán az életbe maradt versenyzőkkel együtt elhagytuk a terepet, hogy egy kicsit élvezzük a kilátást.

Kilátás a Mount Lofty-ról – a kép bal oldalán is jól látszik a város körüli egy mérföldes park gyűrű
Az utunk a Mount Lofty-ra vezetett, ami a város főlé magasodó Adelaide Hills, (az Adelaide-i Hegyvonulat) legmagasabb pontja és egyben kitűnő kilátást nyújt a városra, innen a hegyektől egészen a tengerig.

Kenguru munka közben
Aztán a kilátó melletti autóparkolóban sikerült két (szinte három) pipát is letudnunk. Orsi amellett, hogy sport rajongó, hasonló vonzalmat ápol az erszényesek irányába is. Úgyhogy már az indulás előtt bejelölte a koala-kenguru-emu szentháromságot. És a mi szállítunk! Szem nem maradt szárazon.

Koala baby
Nem kis szerencsével nem csak egy végtelenül szkeptikus arcú kenguruval, hanem egy koalával és a csemetéjével is sikerült találkozni. hogy mennyire közelről azt a mellékelt képek is jól mutatják.

Anya és gyermeke játék közben – ma Passivity-t játszanak
A mama gyakorlatilag mozdulatlanul és teljes nyugalomban henyélt, miközben a pirinyó nem csak össze vissza mászkált, hanem le is ereszkedett a fa aljába, majd újra visszamászott oda. Szemmel láthatólag ezzel nem sikerült a mama éberségét felkeltenie, még akkor sem, ha gyakorlatilag karnyújtásnyira emberek álltak tőlük.

Közelkép
Nyilván ez annak a szocializációnak köszönhető, hogy teljes mértékben megbíznak az emberben. Soha senki nem bántja őket, így aztán generációról generációra azt tanulják, hogy a sikongató kétlábúak teljesen veszélytelenek, még akkor is, ha nyilván valamilyen tömeges idegrendszeri problémával küzdenek, hogy ilyen aléltan magatehetetlen állapotba kerülnek, ha ‘fülben és ormányzatban erős’ erszényeseket látnak.

Al-Fa
Ma útnak indulunk észak felé, a Flinders Ranges felé és holnap még egy kis házi ünnepséget is rendezünk majd. Erről holnap este igyekszem beszámolni majd.
Talinguru
De jó újra élőben olvasni az eseményeket! Bevallom, nem értem a sivatagi túra végére, sőt, még csak az elején tartok. Ott az a jó, hogy ismerősek a helyszínek! Megmelengette a szívem 🙂 Várom a posztokat, ha lehet, akkor naponta!
Titibá
Hali! Nem tudom mikor hova lehet kommentelni, talán itt most sikerül!!
Ami a legfontosabb: történhet most már bármi az elkövetkező egy hónapban, én ezt a bringaversenyt irigylem, de NAGYON!!! Puszi mindenkinek Szami