VISSZATÉRÉS

Felkészülten érkeztem. Tudtam, hogy ennek majd meg kell történnie, aztán mégis várnom kellett ennyi időt, hogy a valóságot öntsem szavakba, és ne azokat a gondolatokat, amiket jóelőre “kigondoltam”.

Vége, és hogyha nem akarom elhinni és elfogadni, akkor a tények szorítanak rá, hogy megtegyem. A tény, hogy parkettre lépek, ha az ágyból Kelek és nem sátor plasztikra, üveg pohárból Iszom és nem kulacsból, és tányérról Eszem, – mint rendes ember, – nem bádog dobozból, vagy műanyag zacskóból, mint csőlakó! Nem vízbe lépek, ha Kiszállok, hanem aszfaltra, és Tervezek is még, de már nem a következő táborhelyet, hanem hétfőt és keddeket.

Félig már rendes ember vagyok!

Kelek, Eszem, Iszom, Kiszállok, Tervezek. félig már rendes ember lett belőlem. Még megborzongok, hogy bolond módjára az időjárást-jelentő app-ben egyből a szélértékekhez görgetek, aztán mosolygok egyet, s megnézem, lesz-e ma eső, vagy vajon ma mennyi lesz a hő.

Nem lengenek a falak, merevek és átlátszatlanok. Nincsen színük sem és szél sem árthat nekik. Biztonságban vagyok!(?)
Madárdal itt is van, de hallhatatlan, ahogy a házfalak sűrűre szőtt vászna elemészti az ébresztő dallamot.
Falból jön a víz, és szabályozható a hő, nem vödörből és lutri, hogy a folyó mennyire fut, hogy a víz nem melegedhetik.

Cipőt kell fűznöm reggel, és nem tudok. Kicsúszik a kezemből a fűző. Nem hajlik az ujjam, hogy a tenyerembe mártsam. Szorítani akarna, de csak ernyedt görcsben áll meg félúton. Már csak evező illik belé, nem holmi cipőpertli.

Választom a ruhámat, és nem a ruhám választ engem a reggelen, hogy megint csak rendes ember legyek.

Városban, aszfalt szagú völgyben sétálok. Árnyékot házak szirtjeitől remélek, és üvegfalak kettős reflexiójában hunyorogva nézem a Napot.
Fal mellett oldalazok, még az út másik oldalára is átmegyek, hogy lehessen tudni, máshonnan vagyok.

Égre nézek, de nem látom benne a folyót, és por van a lábam alatt, kiszáradt mederben sétálok.

Vízbe nézek itt is, de nem szél borzolja itt a felszín tükrét. Csobogó szökőkút játszik különös játékot. Nézem, ahogyan víz rohan vízen, – ahogy a cseppek rohannak, mert nem fogadja be őket a felszín.

Szabályok vezetik életem, de sokkal gyengébbek ezek, mint a Napkelte és Napszállta mindent felülíró szabályai. Táblák vezetik utamat, nem kígyózó végtelen.
Arctalan ‘szélvédő felhőket’ látok, és jobbkéz-szabályok ’keresztezik’ utamat, nem élénk szemek, táskás csőrök, tollas gazdái.

Zenét hallgatok – végre itt vagyok -, Csajkovszkijt játszik ma az Ausztrál Ifjúsági Zenekar. Két hétig itt kempingeztek! [sic!] Vajon ők is a szélhez görgetnek?
Párnázott a szék, és én hálás vagyok, bárhova leülni most nem tudok.
A “fapados” hamburger árus, amit annyira szeretünk, most vesztes, mert a csont nem szereti, ha párna nélkül ülni volna kedvem.

A ’kisvárosi hon’ is túl nagy most nekem, először kezdtem újra, élni régi életem. Pénztáros kérdezi, hogy milyen volt a napom, s én tétován nyökögök valamit, hogy éppen hogy megérkeztem. És tudom, hogy erre, hogy ‘forrás’ meg ‘torkolat’, nem volt tréning, de a végén a kezemet azért megszorítja.

Nincs már több sámsoni félelem sem. Csak ültem a székben és ’Delila’ végzett már velem.

Visszatértem, hogy otthon legyek. De otthonról jöttem, s hátra hagytam egy nem volt életet. Csak villanásra éltem úgy, ahogyan lehetett, mégis úgy tűnik mintha mindig is ez lett volna tétova életem.

Visszatértem! Hogy újra rendes embert faragjanak belőlem!
Legyetek kegyesek velem. Hosszú útról jövök, s talán még hosszabbra megyek.
De most még nyakamban a tábla! ‘Fragile – Handle With Care’ / ‘Törékeny – Óvatosan kezelendő!’

Napizene: The Traveling Wilburys – Handle With Care / Óvatosan kezelendő!

• 2500 and 50
• kenu
• napi-zene