Utazás

AZ ELSŐ PRÓBÁLKOZÁS – 56-57. NAP

By
on
2018 január 16.

Az ünneplés utáni reggel igyekeztem korán összepakolni és elindulni. Amikor felkeltem, még nagyon nyugodt volt a víz, még egy-két dublo is a vízen volt, a helyi evezős klub tagjai. Ahogyan az szokott lenni, aztán, úgy 9:30 körül elindult a szél. Nem volt katasztrofális és szerencsém is volt a folyó úgy fordult, hogy volt egy védettebb oldal mindig.

 

Nem csőlakó

Ahogyan délelőtt haladtam dél felé, Murray Bridge alatt ezekkel a konténer-ponton-házikókkal találkoztam, amiket ki lehet bérelni, elvehetetlen vízparti kilátással. A következő nevezetes pont a 100 fkm bója volt. Annyira fedett a part a nádasok és a fűzfák által, hogy egyre több ilyen van itt, mert nincs mire felrögzíteni a táblákat. Mókás volt, ahogyan a törtek folyamatosan csökkentek az úton. Először még egy negyed, egy ötöd, aztán már csak nyolcad, tized, most pedig már csak a viccesen hangzó egy huszonnegyed volt hátra. Kérdés milyen töredék lesz ez!

 

Kilátás visszafelé a magas partoldal tetejéről

A Mt. Barker, – a másik oldalról – a távolban

Napközben elértem Tailem Bend-et, ahol egy rövid kávészünettel ünnepeltem a magas partoldal tetején. Innen már haza látni. A horizonton kimagaslik a Mt. Barker, amire az ablakaink ránéznek. (ha egyszer végre befejezem a házat)
Aztán délután a szél egy kicsit felerősödött, meg már én sem találtam annyira védett oldalt a fordulóban, úgyhogy az egész átlagsebességem leesett. Amikorra elértem a Fred’s landing-nek nevezett helyet, akkor már jól látszott, hogy végképp szembe kell mennem a széllel. Annyira felerősödött a szél, hogy amikor oldalt akartam váltani, teljesen lesodort a szél, de végül azért csak kikötöttem a hajó leeresztő rampa mellett. Eléggé úgy nézett ki, hogy nem nagyon tudok tovább menni, azonban itt mindenféle büntetéseket helyezett kilátásba a kirakott tábla, úgyhogy ott sátrazni nem tudtam volna.

 

Privát kemping

A Google Maps nagy segítségemre van ezen a szakaszon, hogy lássam, hogy egyáltalán van-e bármilyen hely, ahol a partot el lehet érni, mert mindenhol vastag nádas és fűzfasor választja el a nyílt vizet a parttól. Ebben az esetben az látszott, hogy csak nagyon messze lehet (talán lehet!?) kikötnöm, ha itt nem teszem. Úgyhogy gyalog indultam felderítő útra, hátha valahol találok valamit a közelben. A rámpa és a kis park mellett öt-hat ház állt. Mivel a házak alatt nem találtam semmi alkalmas helyet, csak egy mocsaras területet, nem maradt más, mint hogy a házak előtti partszakaszon táborozzak le. Találtam is egy helyet, ahol a tulaj otthon volt, így aztán Rob háza előtt, a parton töltöttem az éjszakát, miután engedélyt kértem tőle. Kellemesen elbeszélgettünk a vacsoraidő tájékán, aztán nyugovóra tértünk.
Másnap mindössze 13 km választott el a Lake Alexandrina-ra való kifutástól. Mint rendesen, a nap csendesen indult, de már indulásomkor elég erős volt a szél. Aztán mikor elértem Wellingtont, már nem volt ennyire barátságos a helyzet, bár ekkor még a dél-nyugati széltől védetten tudtam hajózni.

 

Túlspila – Nem bevásárló központ épül, csak egy új “shack”

Ahogyan közeledtem Wellington felé, azt tapasztaltam, hogy itt is nagyon változnak a dolgok. A régi épületeket felvásárolják, és helyükre új épületek kerülnek, már az új ízlés szerint.

 

A régi törvény háza, ma kávéház

Kilátás az utolsó kanyar felé, már látszik valami a szélből

Amikor meglátogattam a Wellington Hotelt, a magas partoldal tetején, már érezni lehetett, hogy az utolsó kanyar után talán nem lesz ennyire (sem) jó a helyzet. Ez az a hely ahol tk. mindenből az utolsóval találkozom. Itt volt az utolsó komp, az utolsó kanyar a folyón, és az utolsó kávé is. Aztán a rövid pihenő végeztével, elindultam. Ekkor már csak négy kilométer volt a tó széléig.

 

Ez még megvolt

Ahogyan a kanyarban ráfordultam a tó felé vezető 2 km-re, már alig bírtam elérni a 72 fkm táblát, a legutolsót a folyón. Onnan már jól látszott, hogy kint a tavon gyakorlatilag tengeri körülmények uralkodnak.

Őszintén szólva nem is tudtam, hogy mit is tegyek. Eddig lehettek bármilyenek a körülmények, mindig volt egy “jobb oldal”, valahogyan mindig tovább tudtam evickélni. Innentől viszont vagy nyugodt vízen megyek, vagy sehogy, nincs hová “menekülni”. Ahogyan ránéztem az részletes időjárásra, az erre a napra és még a következőre is csak szelet, és szelet írt. Szerda az első ígéretesebb nap. Nyilván erre az volt a válasz, hogy akkor tudok majd továbbmenni. Ehhez valahol le kellett táboroznom másfél napra. Ahogyan végigjöttem az utolsó 4 km-en, erre túl sok esély nem volt, úgyhogy némi mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a hotel egy kis kabinjában vészelem át az indulásig fennmaradó időt. Közben a családom is rákapott a dologra, úgyhogy felpakoltak, és kisvártatva maguk is a Wellingtoni panorámát élvezték. Nos itt vagyunk most mindannyian, és holnap reggel megpróbálok újra nekiindulni. Két nagyon meleg napot ígérnek, de legalább enyhe, vagy enyhe hátszelet ígér a meteorológia.

 

Úgy tűnik nem ez az én napom

Ahogyan közeledtem a tóhoz, és szóba került valahol, hogy át akarok kelni a kis lélekvesztőmben, a legtöbben úgy mondták, hogy legalábbis nagy szerencse kell hozzá, mert a tó nagyon szeles, és hullámos állandóan. Még amikor a Massive Murray Paddle mezőnyével találkoztam, ott beszéltem valakivel, aki már kétszer is nekifutott a dolognak, de egyszer sem sikerült befejeznie az utat. Úgyhogy a dolog tényleg nem látszik egyszerűnek, de meglátom! Ha nem megy egyben, akkor lehet, hogy ezt már darabokban kell megtennem, mindig megfelelő napokat kiválasztva. Holnap reggel meglátjuk. Ma felderítő útra megyek, hogy hol tudom lerakni a hajót, valahol azon a környéken, ahol vissza kellett fordulnom. Azt hiszem ezen az utolsó szakaszon a szerencse nagy szerepet kap majd! Még sohasem volt ennyire aktuális a jelmondatom!

TAGS
3 hozzászólás
  1. Talinguru

    2018 január 18.

    Régen szóltam hozzá(d), de naprakészen követem az eseményeket. A meglepetés party-ra még meghívót is kaptam, de lekéstem az utolsó buszt 🙁 Mindegy, úgyis csak felzabáltam volna mindent. Kitartás neked a tavon is!

  2. Titibá

    2018 január 18.

    Drága Barátom!
    Azt csiripelik a verebek, hogy célba értél. Nehezen találom a szavakat, mert a “gratulálok” nem fejezi ki amit érzek. Büszke vagyok rád! Rengeteg élménnyel gazdagodtál és gazdagítottál minket, olvasókat is. Kicsit sajnálom is hogy véget ért, élmény volt olvasni. Bízom benne, hogy egyszer személyesen koccinthatunk a teljesítményére!
    Szép volt!!!!!!

    • Thomas

      2018 január 13.

      Bocsánat kicsit késésben voltam, de már időközben mindent pótoltam!

Comments are closed.

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő



Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English