Utazás

VÍZ. PARTY. FOGADÁS. – 55. NAP

By
on
2018 január 13.

Az előző nap este nagyon szerencsém volt, egy pompás, szélvédett helyen vertem fel a sátrat. A térképen is láthatóan tk. úgy tűnhet, mintha valami fajta mocsárban aludtam volna. (Éjszaka aztán a békák elmélyítették ezt az érzést!) Az egész tavas rész, a partközeli utcán álló házak tulajdonosainak kezében van. Amikor az önkormányzat áruba bocsátotta a területet, – jó pénzt remélve a területért, valami ingatlanfejlesztőtől – a helyiek először fellázadtak, majd mikor ez nem segített, a tettek mezejére léptek. Összeálltak, és annyi pénzt szedtek össze, hogy megvásárolták a területet, és ma is közösen kezelik, nagy gondossággal. Ezzel megakadályozták, hogy az orruk előtt egy randa sor, palotaszerű “shack” épüljön, motorhajó bőgetésestül, éjszakai üvöltözésestül. A területen gyönyörűen nyírt fű, és egy 4 km hosszú tó körüli sétány is volt. Az egész terület egyébként “közparkszerűen” működik, szívesen látnak minden sétálót ott, aki nem tesz kárt, vagy hagy szemetet a területen. Az egyetlen gond az volt, hogy nekem már nem nagyon volt más esélyem mint, hogy itt táborozzak le, ha Murray Bridge felett, és nem túl távol akartam maradni. Ám tábla jelezte, hogy itt minden kikötés és táborozás tilos. Én úgy gondoltam, hogy egy próbát megér, mert alapvetően nem tőlem, hanem a house-boat-októl félnek, a ricsajozástól, motorhajóktól, és attól, amit aztán hátrahagynak. Amikor felmentem, bekopogtam az egyik házhoz, hogy megtudjam mi is lenne a teendő – természetesen, akkor még mit sem tudva a tulajdonviszonyokról. Kisvártatva már telefonon voltam a “főnökkel”, aki csak annyit kért, hogy ne gyújtsak tüzet, de egyébként nagyon kedves és barátságos volt.

Nos, ez az aznapi szállásom története, és annak is, hogy kis összefogással, mindenki közös problémája egyszerre oldódott meg. Nyilván, a rend fenntartásához kell egy kis többlet munka is a tulajdonosoktól, de ahogyan azt Bob kifejtette, örülnek hogy eképpen sikerült megőrizni a terület arculatát, és ugyanígy annak is, hogy mindenki számára kellemes környezetet biztosíthatnak.

Amint azt említettem volt, egy kis szélvédett helyen volt a táborhelyem, és bár már a pakolás közben éreztem, hogy kint a folyón – tk. tényleg csak méterekre tőlem – valami más világ van, de még ennyi hét ‘szél tréning’ után is alulbecsültem a dolgot. Amikor kibújtam a fák és a nád takarásából, a hajót megragadta a szél és mindent felülmúló sebességgel elragadta, majd csak vitte, vitte árnak ellenében felfelé. Természetesen és sem ültem tétlenül, így aztán 20 percnyi harc árán visszakecmeregtem a táborhelyem védett kis beugrójába.

Tk. annyira ez az egész szél mizéria nem olyan meglepő, és nem én vagyok az első, aki ennyit szenved a széltől. Már Charles Sturt is feljegyezte, hogy ennek a folyószakasznak egy pontján, akkora szélbe keveredtek, hogy az három napig egyhelybe szögezte őket. Pedig ott egy csapatnyi evezős volt, nem egy. A tenger már nagyon közel van, és az időjárást az is befolyásolja, hogy már a második trópusi ciklon alakult ki Nyugat-Ausztráliában rövid idő alatt, aminek a hatása idáig elér! Amint azt aztán később megnéztem, akkor éppen kb. 50-60 km/h-s szél fújt.

 

Murray Bridge – Murray bridges (Murray hidak) – ezek alatt azért már nem kevésszer mentem át

Még csak egy páran várnak. Sajnos én is kések!

Második próbálkozásra már kidolgozott stratégiával indultam neki, és végül sikerült is az irányt tartva elindulnom. Most nem untatlak minden részlettel Kedves Olvasó, de a lényeg az az, hogy a 4 km-t, ami Murray Bridge-i megbeszélt találkozásunk helyéig vezetett, egy óra és húsz perc alatt tettem meg.

 

Megérkezés – háttérben épp elhúz a vontató hajó

Nos, hogy hova is érkeztem? A helyzet az, hogy egy szép gyülekezett várt már akkor rám ott, néhányan velem együtt, vagy kicsit később érkeztek, de végül harminc barát és ismerős jött össze, amit igazi megtiszteltetésnek éreztem. A kikötés egy kicsit harcos volt, mert aznapra vízisí verseny volt betáblázva arra a partra, de végül partra húztam Charlotte-ot, és megérkeztünk.

 

Mindenféle meglepetések várták ott rám (is). Már az is meglepetés volt, hogy ennyi ember van itt, és egy csomóan csak azért nem jöttek el, mert még nyaralnak valahol – mint megtudtam. Szilvi még amikor a hét elején bemondtam a szombatot, kiküldött egy meghívót mindenkinek, és így jött össze a sokadalom. Megérkezésem után aztán persze mindenki gratulált, bár próbáltam ezt azzal elhárítani, hogy még nem vagyok a végen az útnak, és nem is akárminek nézek még elébe.

 

Sütibe sütve

Mennyi, mennyi történet

Aztán a meglepetések sora azzal folytatódott, hogy az utam “kulcsszavai” süteménybe “öntve” ott voltak, mind az asztalon. Egy kis játékszerűség vette kezdetét. Mindenki magához szólított egy szót emlékbe, nekem meg el kellett mesélni a hozzá tartozó story-t. Mókás volt újraélni, felidézni a régi dolgokat. Azt hiszem most szembesültem vele először, hogy mennyi minden történt velem.

Az ünnepet azért kicsit rontotta, hogy bár ez a hely egy kicsit szélvédettebb volt, mint az a szakasza folyónak ahonnan elindultam, de azért még mindig néha vinni akart mindent. Közben vagy kétszer is szakadni kezdett az eső, és egyébként is nagyon hűvös volt – mint erről a képek is árulkodnak. Annyira hűvös lett már dél felé, hogy nekem is fel kellett venni egy hosszúujjú pólót, pedig egy szál rövidujjúban vagyok, valamikor Yarrawonga óta, ami azért innen 1900 km-re van.

 

Még szerencse, hogy nem az “50”-ből lett a süti, az kevés lett volna

 

Végül az ünneplés a zenitjét a 2500-as süti megszegésével, és kiosztásával érte el.

 

Mindenben segítenek

Egy szó, mint száz, számomra minden várakozáson felüli volt ez a fogadtatás!
Köszönet mindenkinek, aki ott volt, és aki ott szeretett volna lenni, de nem tudott Köszönet az SMS-ekért! Köszönet ez úton is mindenkinek, aki bármilyen módon támogatott idáig. És persze különös köszönet a családomnak! Sem az Út, sem ez a Víz Party Fogadás nem lehetett vona ilyen, amilyen végülis volt.

Tekintettel a szélre és arra, hogy eléggé elment az idő, úgy döntöttem, hogy azon a helyen töltöm az éjszakát, ahol a hajómat az “edzések” alkalmával vízre szoktam bocsátani. Ez egy kis csendes zúg a shack-ek mellett, a város délebbi vége felé.

Még kb. 40 km, és elérem a Lake Alexandrina peremét. Egyelőre nem valami biztató az időjárás, de ha odaérek meglátom. Az még két nap.

TAGS
Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő



Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English