Szellem

TRANSZCENDENS

By
on
2017 november 24.

Ezt a bejegyzést Sz. Józsi (Titibácsi Kedves Olvasómnak) ajánlom, akivel egy emberként hiszünk benne, hogy itt már tényleg csak az Armageddon segít.

Ennek a bejegyzésnek a megírását még a Hume kempingben eldöntöttem, és a hozzá tartozó képanyag itt rejtezik a tarsolyomban azóta is várva, hogy talán majd lesznek olyan kevéssé izgalmas idők, amikor sort keríthetek a bejegyzés megírására. Aztán ilyen unalmas idők nem jöttek, márpedig az élmény megosztása mostmár nem tűrhet további halasztást.

Történt, hogy a Hume-tározó melletti kempingben olyan transzcendens élményben volt részem, amit úgy éreztem nem tudok, nem közügyként kezelni.

A kemping üzemeltetett egy kis kávézó, fish and chips üzletet, aminek tulajdonosa feladatának tekintette, hogy különös vásárlói élménnyel ajándékozza meg az ott megfordulókat.

Az egész hely úgy néz ki, mint amikor egy buddhista szerzetesrend melletti kinai kacatárusnál gázrobbanás következik be, és ennek nyomán a teljes árukészlet mannaként takarja be a rend összes szabad- és belső tereit.

De ne szaporítsuk a szót, nézzünk körül:

 

Első szempillantásra talán fel sem tűnik, hogy ez itt a Csodák Palotája

Ha hátulról közelítünk Buddha mosolya fogad bennünket, bár valljuk meg, mindig is volt valami vészjósló ebben a mosolyban

Megérkezésünket ez a pompás lótetűkből verbuvált (gyász?)zenekar ünnepli. Különös figyelmet érdemel a band virágos ágyékkötője és csókos rágószerve, ami teljesen szembemegy a mainstream rovarvilág tévhitekkel

Ahol rovar, ott megjelenik a ragadozó piramis következő lépcsője is. Itt éppen terepszínűnek nem mondható varangy kommandó leselkedik áldozataira

Néhol kicsit Jurassic Park-os feelingünk van ezektől a pálmákon menetelő gigászi katicáktól, nyílván evolúciós okokat sejhetunk a háttérben – meghaladandó a varangyok méreteit

Mint a mellékelt ábra is mutatja, a nagy evolúciós herce-hurcában nagyobb bogár, még nagyobb békákat termel ki. Szegény kicsit tanácstalannak tűnik. Ahogyan körültekintek, nincs ezzel egyedül

Természetesen a vallás édenkertjében is rendnek kell lenni, így hát a felirat tanúsága szerint a gyep a kijelölt hely az ejtőzésre, ha megroggyantak volna már most a térdeink

Ahogyan az a lakberendezési magazinokban szokott lenni: “jól megfér egymás mellett a nagymama régi komódja, és az új IKEA beszerzés”! Na most az ott is hülyeség! BAROMI RONDA! Itt is összekeveredett valami. Ahogy elnézem, ő a fenti zenekarból ugrott ki, mint Kozsó az Ámokfutókból. Itt már ágyékkötő nélkül nyomja, ezzel a 18+ szegmenst megcélozva. Végül is O.K., mert tényleg a gyereklemez az enterténment legallja!

Tisztán kultúrpolitikai okok miatt egy (röpülj?)páva is van mellette, csak az egyensúly kedvéért, itt terepszínű kivitelben.

Ezek a csőröző kacsák az osztályharc értelmetlenséget hirdetik. Érdekes allegória a kacsa fiú munkavédelmi csizmája és a kacsalány finom kivitelű magassarkúja között feszülő ellentét, és az, hogy a szívünkben azért egyesülhetünk, az egyetlen ami számít, hogy cipőkanál alakú hátunk legyen. Külön értékeljük, hogy a készítő nem élt vissza a kacsacsőrök és mellek között lehetségesen kialakuló szivecske alakzat közhelyével. 9.7 pont

Illegalitásban itt elő szovjet pártfunkcionáriusok egy csoportja látható ezen a képen, félúton a Nirvana felé, – egy Hruscsov beszéd felvételét hallgatják éppen, – ezzel tudva le az árnyékvilág próbatételeit

Egy bánatos víziló is a kollekció része, – szintén kínai import, éppen egy üres teknősbéka páncélt tesz magáévá

Egy kis szentháromság a kertből – különös figyelmet érdemel az ittas fejű gomba sapkáján tanyázó csiga, ez is bizonyítja, hogy a kínai ipar nem siklik el a finom részletek felett. Háttérben ultizó szerzetesek

Ez a három kreatúra kifejezetten az én felsegélyezésemre került a kollekcióba, ezzel próbálom enyhiteni a hús-vér emuk fájó hiátusát. Különösen szép példája a biogazdálkodásnak, a díszsárgarépák között nevelkedő kis pléh emu

A kollekció része ez a jégkrém totem is, ismeretlen célú felső ajtóval, talán a Nirvana-ba vezető út szellőztetését szolgálja

A totem egy mellékalakja, várja összekulcsolt kezekkel a jobb idők eljövetelét (velünk együtt). Érdekes szakrális elem a törpesapiból meredező rovarcsáp (vagy mi?). Mozdulatából látszik, hogy a túlterhelt vizeldék vedőszentjét tisztelhetjük benne.

A fejetlen összevisszaságot elkerülendő, a tulajdonos – szemmel láthatóan – a komolyabb befektetésektől sem riadt vissza, és ezt a gigantikus térelemet helyezte el a kertben, mint fő motivumot. Vagy csak a középkori elrettentés jól működő megoldását alkalmazta? Ő ráült az elefántokra.

Megszámlálhatatlan ilyen bádog izé lógott a falakon, ebből sonderangebot lehetett egyszer a faluban.

Jurrasic Park elemek, szintén ugyanonnan

Az esztétikai nihil szép kollekciója. Különösen érdekes kezdeményezés a zebrának álcázott lombrágó egyed, ami egy erőszakos betörésnek tűnik a zsiráfok niche-be. A kollekció bővítésének ügyes fogása a felirat: adományozz többet, mint viszel! Jól látható, hogy a sok kicsi, sokra megy elve itt is jól érvényesült, bár itt egy kicsit a jóhiszemű idióták kizsákmányolását vélem szimatolni

Ezt a betépett disznót szintén itt fényképeztem. Nehéz kitalálni, hogy mennyire szimbolikus jelentőségű a tulajdonoshoz fűződő relációban

Ez a kert kútja (vö. vizeshelyiség) Ez sem úszhatta meg, egy rezidens fekete hattyúval hirdeti az esztétika halálát

Kicsit a hippi mozgalom fénykorát próbálja átmenteni a mába, a Tápiószentmártoni MGTSZ asszonyainak kezei közül kikerült rongyszőnyeg, ami jól szolgálja egyébiránt a kávézó eladásait is. A vendéglátó-iparban párját ritkító fondorlattal, többlet fogyasztást generál, mivel minden harmadik pohár kóla felborul az abrosznak alkalmatlan felületen

A tulajdonos nem tudott elszakadni a hely szellemétől, és a legutóbbi selejtezés maradványaiból youtube-olta ezt a fertelmet. Szegény Acél György, ha ezt megérhette volna. Azért ilyenkor értjük meg a harmadik ‘T’ történelmi jelentőségét

Az üzenet közvetítés Bacsó Péter-i magasságai fogadnak minket a büfébe való belépéskor

Szemmel láthatólag itt is igaz, hogy “a vízszintes felületeket azonnal belepik a tárgyak!” – vagy másképpen: semmi sem szent? Nehéz eldönteni a menütartó láttán

A kávézó legeklektikusabb sarka ez itt. Üzenetek, bölcsességek ömlenek ránk úgy, mint kocsiról a trágya

Itt a helyi Cadillac kereskedő panamáját vélem felfedezni, ahogyan a szentély üzenetei közé, partizán marketing fogással egy rejtett üzenetben sugallja, hogy rajta keresztül vezet az út a 333 dimenziós lét felé. A párna ömleny tanúsága szerint: ‘Ha elég nagyot álmodsz, minden lehetséges!’

Mit is tehetnék még ehhez hozzá. Ilyenkor minden erőfeszítésem ellenére sem tudok nem bízni az Armegeddon megváltásában. Titi bácsi és én, mindketten rendelkezünk egy dedikált kempingszékkel, amiben ülünk majd együtt, körülöttünk a civilizáció hordalékaival és – megbeszélésünk szerint – együtt nézzük majd a lángoszlop közeledését.

Múltkor Fehér-macit rajta kaptam, hogy nézi a horizontot.

 

Lehet, hogy neki van igaza?

Szerintetek?

TAGS
7 hozzászólás
  1. sylvia

    2017 november 26.

    Azt hiszem te mar lattal mindent… Ezt felulmulni nem lehet, csomagolj ossze, megyek erted, gyere haza.

  2. Vali

    2017 november 26.

    Jaj Tomi, ez nagyon jó! Olyan igazán “Csizis” lett. Majdnem megfulladtam a reggeli kávémtól, úgy röhögtem.
    További jó utat!

    • Thomas

      2017 november 26.

      Drága Vali! Isten hozott a fedélzeten! Majd igyekszem tartani a színvonalat, bár úgy érzem ez lehetett a zenit! Vagy mélypont? Nézőpont kérdése. 😊

  3. Talinguru

    2017 november 26.

    Az első “sírva röhögős” poszt 🙂 Köszönjük!

  4. Titibá

    2017 november 28.

    Hát ez zseniális! Tényleg csak a plüss s..r hiányzik!!! Közel a megváltás 😀

    • Thomas

      2017 november 30.

      Javaslom bízzunk Fehér-maci megérzésében! Minden esetre, ha ki kell majd ülnünk, azt hiszem én tudok egy jó helyet! Már minden elő van készítve!

  5. Ildi L.

    2017 november 28.

    Tamas, Te eljutottal a feng shui mekkajaba, csak ezeddig fogalmad sem volt. Isteni.

Comments are closed.

Tamás
Adelaide, SA - Australia

Ez a blog utazások története. Utazásoké, amik messzebbre visznek néha, mint maguk az utak. Olyan utazásoké, amik néha együtt járnak a helyváltoztatással, máskor csupán (?) szellemi utazások. Ez egy tisztelgés és köszönet is egyben Jack Kerouac-nak. Semmisem írhatja le jobban e blog feladatát, mint egy másik nagy "utazó" Üzenete az útról: " [...] Az én kötelességem az, hogy továbbadjak egy üzenetet: Úton lenni boldogság. Megérkezni halál. - Béke Veletek! Engedjetek utamra!"

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Új bejegyzés értesítő

Legfrissebb hozzászólások
Archivum
view it in English